4. fejezet

 

4. fejezet
Fél pár cipő

Part I.

… egészen csípőmig, ahol izgató simogatásba kezdett. Még mindig észveszejtően csókolt. Szája mágnesként tapadt az enyémre. Keze pedig egyre beljebb kalandozott testemen ezzel az egekig tornázva vágyaimat. Az egész lényem remegett a gyönyörtől pedig még semmi olyat nem csináltunk. Soha nem éreztem még ilyet és talán nem is fogok. Ezt csak is Edward tudja kihozni belőlem. Keze elérte legérzékenyebb pontomat. De meglepően most is udvarias volt. Már ha szex közben mondhat ilyet az „ember”. Először csak lágyan, ugyan akkor rettentően érzékien simogatott. Mintha én lennék a legféltettebb kincse. Úgy bánt velem, ahogy senki még az előtt. Nem kaptam ilyen tiszteletet férfitől létezésem során. Aztán a simogatás valami egész másba ment át. Edward gyengéden lefektetet a puha fürdőszoba szőnyegre és édes ajkaival bejárta testem minden zugát, melleimnél elidőzve, ám ahol a legnagyobb szükség lett volna rá ott csak átsuhant ajkaival. Azt hittem felrobbanok az érzelmektől. Aztán eszembe jutott, hogy eddig szinte csak Ő kényeztetett. Ezt nem hagyhattam. Kezeim közé vettem kincsét és dolgozni kezdtem rajta, ami elég nehéz volt úgy, hogy Ed rajtam feküdt nem pedig fordítva. A pillantásnál is gyorsabban kerültem felülre és kezemnek most már ajkam is besegített. Az arany szemének már nyoma sem volt. Helyére az éjfekete, vágytól csillogó szem került. Megbabonázva meredtem tekintetébe. Nem engedett szabadulni, de talán nem is akartam. Most már – a gyönyör mellett – a kíváncsiság is gyötört. Vajon olyan lesz Edwarddal szeretkezni amilyennek elképzeltem? Vagy egyáltalán képzeltem én valahogyan is? A válasz igen volt. De egy valami meglepett. Most mondtam ki – úgy hogy komolyan is gondoltam – azt hogy szeretkezés. 99%-ig biztos voltam, hogy ez az. Hogy mi az-az 1 %? Nem tudom milyen érzés az, hogy szerelem. Soha nem éreztem még, ezért nem is tudhatom. De azt hiszem, azt érzem. Tudhatsz valami olyat, ami nem tudod, hogy mi? Kacifántos kérdés. De szerencsére senkise hallja a gondolataimat és így röhögni se tudnak rajta.  Csak az a bibi, hogy fogalmam sem volt Edward érzéseiről. De erre most nem tudtam teljesen koncentrálni. Mivel hiába vesztem el szemeibe a kezünk nem fagyott le. Így mindkettőnkhöz közel volt a beteljesülés. Pár pillanat múlva egyszerre értük el a gyönyör kapuját. Szemeink ez alatt se eresztették el egymást. Így premier plánból csodálhattam meg Edward élvezetét. Mondhatom örök élmény lesz. Attól a tekintettől, ami tele van csodálattal, áhítattal, gyönyörrel, boldogsággal szinte megint volt egy orgazmusom. De volt ott még valami. Nem mertem volna esküdni rá hogy az, így hát nem is szenteltem rá nagy figyelmet. Ha ilyen Edwarddal az előjáték milyen lehet maga az aktus? Nem vártam tovább ennek a kérdésnek a megválaszolására. Ahogy észrevettem neki is ilyen gondolatai voltak. Mivel egyetlen lökéssel belém hatolt. Én pedig felsikoltottam az érzéstől. Mennyei, fantasztikus, hihetetlen és még sorolhatnám. Teljesen kitöltött engem és valami megmagyarázhatatlan okból úgy éreztem egész vagyok. Mintha eddig csak egy fél pár cipő lettem volna, akit elhagytak 3000 éve és most megint rátaláltak ezzel visszaadva neki párját is. Ezt egy másodperc alatt gondoltam végig. Edward pedig két másodperc múlva kezdett el mozogni bennem. Kiélvezte a pillanatot, úgy ahogy én is. Varázslatos érzés volt. Maga alá fordított így ő vette át az irányítást. Megbabonázva hallgattam a nyögéseit. Szinte koncerteztünk a fürdőbe. Az én sikolyaim az ő morgásai és a közös nyögéseink. Még jó, hogy a hangszigetelt szobám pont az ilyen esetekre lett tervezve. Edward egyre gyorsabb tempóra kapcsolt én pedig úgy éreztem felrobbanok. Ráadásul a nyakamat csókolgatta ezzel még jobban ingerelve testemet. Magam alá gyűrtem és most én kényeztettem őt. Szám bejárta izmos mellkasát mire megmarkolta fenekemet, gyorsabb tempóra ösztönözve. Pár pillanat múlva Ed elérte a beteljesülést. Az, amit a szemébe láttam, az miatt én is követtem őt. Ez volt számomra a kegyelemdöfés. Bár vámpír vagyok még is úgy éreztem kifáradtam. Bágyadtam dőltem neki mellkasának ő pedig szorosan átkarolt. Igazam volt. Ő nem olyan, mint bármelyeik másik férfi. Belőle csak egy van, és csak ő tud ilyen lehetetlen dolgokat kiváltani belőlem. Most már nem hittem el neki, hogy még szűz. Ilyen teljesítményt egy kezdő nem tud produkálni és azt se nagyon értettem, hogy most miért is adta be a derekát. Hiszen tegnap még undorodott tőlem. Ennyire megváltoztam volna? Kétségkívül igen. Azonban örömmel tapasztaltam, hogy az egészséges – már akinek – nimfomániám meg maradt. Ez egy kicsit erőt adott hozzá, hogy rákérdezzek a kérdésemre.

- Edward? - kezdtem félénken. Chh… lassan olyan leszek, mint egy kislány. Visszafejlődök. Nagyszerű!

- Igen? - érzetem a hangján, hogy mosolyog, de megerősítés kellett ezért felkönyököltem mellkasán és arcára néztem. Igazam volt. Viszont Edward tekintete a mellemet pásztázta. Hoppá! Innen hallottam, ahogy egy hatalmasat nyel. Hm… tetszik, hogy ilyen hatással vagyok rá.

- Hogy-hogy még is lefeküdtél velem? - kérdeztem lényegre törően.

- Túl nagy a csábító erőd. - kuncogott és egy mézédes csókot lehelt ajkaimra. – Viszont én ezt nem nevezném lefekvésnek. - mosolygott mindentudóan.

- Akkor minek? - Kérlek, Istenem mond, hogy szeretkezésnek! Mond, hogy szeretkezésnek!

- Bella kincsem bent vagy? - hallatszódott apám hangja az ajtó mögül. Pont akkor, amikor megszólalt volna. Én meg abban a pillanatban lefagytam. Próbáltam higgadt maradni, de ez Edward ijedt tekintetétől nem nagyon ment, de valahogy még is sikerült.

- Igen itt vagyok. - válaszoltam nyugodt hangon. Bele kellett harapnom ajkaimba nehogy felnevessek a halálra vált arc kifejezésén. – Mindjárt megyek! – tápászkodtam fel és a ruháimat, amit behoztam magamra kapkodtam. Még nyomtam Edward szájára egy puszit majd kiléptem az ajtón ügyelve arra, hogy még véletlenül se látszódjon a férfi, aki a padlón feküdt. Gáz lett volna, ha lebukok! Tudtam, hogy beszélgetnünk kell, de ez még várhatott magára most első a kötelesség majd utána rendezem szívügyeimet.

Edward szemszöge

Mikor Bella becsukta az ajtót én villám gyorsan kapkodtam magamra az ép ruhadarabjaimat, vagyis csak a nadrágomat aztán hiper sebességgel mentem ki az ablakon sietve nehogy valaki meglásson. Életem első szeretkezése hihetetlen volt. Nem is gondoltam volna, hogy ez ilyen fantasztikus. Csak nem tudom, hogy ez felőle is szeretkezésnek minősült e. Mert én azt hiszem, hogy teljesen beleszerettem. Viszont tartok tőle hogy neki csak egy újabb pipa voltam a kit-fektettem-már-le listán. Ha ez lenne, akkor se bánom az előbbieket. Ő volt a tökéletes személy erre a célra. Hirtelen Jasper arca tárult elém. Nagyon belemelegedtem a gondolataimba. Ahogy végig néztem magamon már fel is öltöztem. Észre se vettem, ez fura.

-  Föld hívja Edward Cullen-t! - vigyorgott bátyám. Ennek meg mi baja?

- Mi van? - morogtam.

- Ne legyél morci Edward! Min gondolkoztál az előbb? - kérdezte. Bellán. Szerinted kinn? Az előbbi események betódultak elmémbe ezzel elöntve testemet melegséggel.

-  Te… Te… - mutogatott, mint egy agyalágyult, leesett állal.

- Mit akarsz Jazz? - tereltem a témát.

-  Öhm… csak megint gyakorolunk. - mondta elgondolkozva.

-Nagyszerű. - feleltem gúnyosan majd felálltam és ki akartam sétálni a szobámból, de testvérem megállított.

-Ki az Edward? Ki iránt táplálsz ilyen hatalmas érzelmeket? - kérdezte csendesen. Nem akartam elmondani neki. Még nem. Csak megráztam a fejem és kisétáltam. Tudja, hogy egyszer úgy is el fogom neki mondani ezért nem is kérdezősködött tovább.

*.*

A nagyterembe már harcoltak. Jobban mondva Jane harcolt Félixszel. Nem nagyon figyeltem az eseményeket. De mikor Aro szájából elhangzott a nevem már rögtön érdekeltek a dolgok. Előrébb sétáltam és megláttam ellenfelemet aki – ki lenne más – Bella volt.

Bella szemszöge

Part II.

Kint ahogy gondoltam, apám várt. Mi olyan fontos, hogy megzavart? Pedig szívesen élveztem volna még Edward társaságát…

- Apu? Mi az? - kérdeztem gyorsan, mielőtt még beindul a fantáziám. Uh, akkor lehetetlen lenne leállítani… Szerintem meg se állnék Edward szobájáig. De akkor lebuknánk.

-  Megint be kéne mutatnod a tudásodat a harc terén. Újabb gyakorlás. Most Edwardot kell szétverned. Mázlista vagy, mert rajtad nem tudja használni az erejét. Így nincs előnyben. De te használhatod rajta a te képességed. Így könnyen győzni fogsz. Ráadásul Carlisle gondolataiban láttam, hogy nem harcol annyira jól. Előtted még lesz egy kis gyakorlás másoknak is, Jane, Félix, Demetri is megküzdenek egymással. Vagy az őrökkel. - miután befejezte mondandóját, csönd telepedett ránk. Nem volt kínos, de nem is az a nyugodt csönd. Csak most jöttem rá, hogy mit mondott. Edwarddal kell harcolnom! Remélem Aro nem fogja megérinteni! Mert… hát, akkor mindketten kapnánk. Nem is keveset. Aztán meg a többi kalandomról is be kéne számolnom neki. Biztos nem ez lenne az életem fénypontja…

Edward vajon úgy gondol az előbbiekre, mint én? Remélem igen! Akkor… talán… valamikor… megismételhetnénk!

A francba, én másra nem is tudok gondolni?! Edward, Edward, Edward… Olyan vagyok, mint egy szerelmes tini. Már csak egy-két nagyon kicsi bökkenő van. Közel 3000 éves vagyok, ezért a tini nem a megfelelő szó. És nem vagyok szerelmes. Vagy… mégis? Meglehet.

Ha a topáz színű szemeire, vagy bronzbarna kócos hajára gondolok, rögtön úgy érzem, mintha pillangók röpködnének a gyomromban. Ráadásul olyan jó az ágyban! Vagyis… a… fürdőszobaszőnyegen! Nem hiszem, hogy kezdő. Majd meg kell kérdeznem tőle.

-  Bella… - hallottam meg apám hangját mellőlem. Teljesen elfelejtettem, hogy mellettem jön. - Ha lenne valaki, egy fiú, aki több mint egy barát, akkor azt megmondanád? - nyögte ki. Nem úgy volt, hogy nem tud a gondolataimban olvasni? Látszott rajta, hogy őt is kínosan érinti ez a téma… Ez kb. olyan, mint amikor szexuális felvilágosítást akart tartani 2500 éve. Pedig akkor már túl voltam az elsőn… és a másodikon… és a tízediken…

-  Persze. De megnyugodhatsz, még nincs senkim. - Remélem az-az egy szó, a „még” nem tűnt fel neki. Remélem, hogy hamarosan már nem lesz igaz ez a mondat…

Most akkor tényleg beleszerettem Edward Cullen-be? Nagyon úgy tűnik… De mi van, ha ő nem így érez? Akkor mit csinálok?

Bella, mikor lettél te ilyen félénk? - kérdeztem magamtól. Szép, már magamban is beszélek! Carlisle orvos, nem? Akkor nyithatna egy intézetet őrült vámpírok számára. Én lennék az első betege…

Amúgy tudom a választ az előbb feltett kérdésemre. Úgy tíz perce. És ezt is Edwardnak köszönhetem. Egyszerre utálom, és imádom őt. Ez hogy lehet? Utálom, mert megváltoztatott. Mert nem lehetek az, aki voltam. És imádom, mert… mert egyszerűen szerelmes vagyok belé. Jobb magyarázatot nem találok.

Már majdnem a nagyteremben voltunk, amikor felkeltem gondolataimból. Most a harcra kell koncentrálnom. És arra, hogy senki se vegye észre, hogy van valami köztünk Edwarddal. Már ha van köztünk valami. Erre még most se jöttem rá. Szeret, vagy, csak egy kaland voltam neki. Bár, ezt inkább ő gondolhatja rólam. Én voltam eddig mindig az, aki csak kihasználja az embereket - vámpírokat - egy-egy éjszakára. És - ha elhiszem, amit mond - ő még szűz. Vagyis az volt fél órával ezelőttig.  - húzódott ajkam mosolyra gondolatban. Edward Cullennél ezt is nehéz elérni. De nekem sikerült. Ez lennék én, aki mindenkit el tud csábítani. Bár, szerintem most már egy kicsit más lesz a helyzet. Ha Edward is úgy érez, ahogy én, akkor valószínűleg ő lesz a társam. Ha pedig nem, folytatom azt, amit az előtt csináltam, hogy idejöttek. Nem nézem, hogy ki az, nem az arc a lényeg, hanem… más! Tényleg, biztos hiányzom már a többi férfinek is a kastélyban. Vajon túlélik?

Amikor beléptünk a nagyterembe, már páran ott voltak. Jane, Félix, Demetri, ők felváltva küzdöttek. Cullenék közül ott volt a kétajtós szekrény, a szőke pipi, az anyuci, az apuci, és a gumilabda.  Csak Edward, és a szöszi srác nem voltak ott. Meg kéne tanulnom a neveket…

Szépen leültem a helyemre, Caius trónjára. Vagyis már nem az ő trónja. Az enyém! Jane és Félix harcoltak, amikor megérkezett Edward és a másik.

Edward nem nézett rám, a harcot figyelte. De én nem tudtam levenni róla a szememet. Tökéletes bronzbarna hajáról, amibe szívesen beletúrnék. Folyékony aranyszínű szemeiről, amik szinte megbabonáznak. Ajkáról, amikkel fél órája még engem kényeztetett. De jó is volt! Majd talán edzés után meglátogatom a szobájában…

- Isabella, gyere, ti jöttök. Sok szerencsét! - szólt apám.

- Ahhoz nem szerencse kell! - mosolyogtam rá.

- Egoista… - hallottam egy suttogásnál is halkabb hangot Cullenék felől. A szekrény srác volt az.

- Tessék? Nem értettem tisztán. Mondtál valamit? - néztem rá szúrós tekintettel.

- Nem mondtam semmit!  - mentegetőzött.

- Így is gondoltam!

- Edward! - szólt neki is apa. Felkapta a fejét, és középre sétált. Én is így tettem. Volt köztünk pár méter, de nem sok. Még így is éreztem a szikrákat köztünk. Támadóállásba álltunk, de egyelőre egyikünk se támadt. Láttam, hogy a gumilabda, és a párja kuncognak. Csak láttam, mert nem lehetett hallani. Biztos a törpe látott valamit, és az-az olyan vicces.

Aztán rájöttem, hogy nem csak ez a lehetőség van. A szöszi érzi az érzelmeinket. Ha bárkinek is el meri mondani…

Part III.

Ha valamelyik kinyitja a száját, akkor esküszöm, hogy úgy kidobom őket Volterrából, hogy többet eszükbe sem fog jutni, hogy ide jöjjenek, harc ide, vagy oda. Finoman mosolyogtam Edwardra, s vártam, hogy végre támadjon. Ehelyett ő is az én reakciómat leste, s féltem, hogyha ez valakinek feltűnik, akkor bajban leszünk. Tudtam, hogy nekem kell elkezdeni, de féltem őt bántani, pontosabban féltem őt megsebezni. Féltem, mert szerettem őt,  és nem akartam bántani, fájdalmat okozni neki. A hihetetlen gyengeség, amit a szemébe láttam azonnali támadásra késztetett.  Pimaszul elvigyorodtam, majd már ott sem voltam. A háta mögött voltam, s mikor automatikusan fordult felém gyorsan szaladtam el. Az előnyé nélkül esélye sincs.

Gondoltam kíméletes leszek, de arra nem számítottam, hogy majdnem ugyanolyan gyors, mint én. A meglepettségemet gyorsan félre kellett, hogy tegyem, mert támadó állásba állt, s engem nézett. Lelapult, akár egy oroszlán, s aranybarna tekintete engem vizslatott. Imádnivaló mézédes szemeibe elmerültem, s ki kellett volna tisztítanom a fejemet, de nem ment. Folyamatosan csak rá gondoltam. Milyen lenne, ha ismét eltöltenénk ahhoz hasonló édes perceket, mint amit az előbbi óráknak tűnő percekben csináltunk.

Aranybarna szemei kitérő mozdulataim láttán befeketedtek, s ajkain enyhén pimasz, rosszfiús mosoly húzódott. Most tényleg hasonlított egy kötekedős, tizenhét éves tinédzserfiúra.

Ajkaimat harapdálva ugrottam hátra szaltót, s ezzel együtt a hátára is ugrottam véget vetve a csatának. Ki hitte volna, hogy még akkor is nyerek, ha nem vagyok egészen magamnál?

- Azt hiszem én nyertem. – kacarásztam, majd felsegítettem Edwardot a földről.  – Na szóval, jobbnak látom belevetni magunkat a komolyabb harcra. – mondtam, s megsemmisítően néztem végig a kacarászó energiabombát, és a mellette álló szöszire. – Talán egy kicsit nagy falat vagyok egyeseknek... – néztem végig a társaságon, s a nagydarab szekrényre néztem, vagyis a nagy fekete medvére. Vette a célzást, s sértett képet vágott. – De ez nem feltétlenül rossz. – mosolyogtam. – A románok nem annyira jók, mint mi, viszont a létszámúk megrúgja a miénk kétszeresét is. Tehát, sajnos muszáj legalább jól harcolnunk, gyakorolnunk, és nem belevetni magunkat a közepébe. Nem lehetünk forrófejűek.

- Jane! – szólaltam meg, mire legkedvesebb őröm rám kapta a tekintetét. – Szeretném, ha te ügyelnéd a harcosokat, míg én elintézek valamit. – mosolyogtam, mire ő bólintott, s a többiekhez fordult. Elle hangját hallottam meg elsőnek, csicsergett, akár a kismadarak.

- Bella! – kiabált utánam.

- Mond. – mondtam kedvesen, amit ugye nem sok ember, akarom mondani vámpír halhat az én számból kicsúszni.

- Majd mesélned kell. – suttogta, hogy csak én halljam, mire felnevetve bólintottam.

- Ne aggódj emiatt, te leszel az első, akinek mindent elmesélek. – suttogtam, s ajkaim szélén ravasz mosolyocska bujkált.

- Nos. – fordultam csak a Cullenek felé. – Szerintem úgy lenne a legjobb, ha Alice egy kicsit kiállna, így jobban menne a gyakorlás.

- Miért? – kérdezte csilingelve Alice. A kis kobold nem volt letört, mert bizonyára látta.

- Mert nem akarom, hogy bárki is súgjon Jaspernek. – ravaszul elvigyorodtam jelezve, hogy tudom a pici titkot.

A kobold méretű lány csilingelve felkacagott ezzel bevirágozva Volterrát. Bólogatott, majd karon ragadott, s kitolt a teremből.

- Egy perc, és jövök. – mosolyogtam a többiekre. Furcsa, mert már úgy normálisan kétezer éve nem mosolyogtam.

Edward még nézett utánam, s tekintetétől megborzongtam. Már megvan ez utáni programunk…

Alice, amint kiértünk hallótávolságon kívül vidáman nézett rám.

- Tudom, hogy mit csináltatok. – mondta enyhe vádolással a hangjában.

- És? – kérdeztem enyhén kihívóan.

- Örülök neki. – mosolygott, majd leült a padra. Megpaskolta a maga melletti ülőhelyet, s finom mosollyal az ajkaimon leültem mellé.

- És? – néztem le a padlóra. – Mit szerettél volna?

- Ugye tudod, hogy Edward többet érez irántad, mint puszta egyéjszakás kaland? – kérdezte, s az aggódó hangszín benne volt csilingelő hangjában.

- Tényleg? – kérdeztem meglepetten, de a szívemet melegség járta át.

- Igen. – mondta. – Láttam egyes dolgokat, és szerintem itt nem lesz vége a kapcsolatotoknak. -  Ezen elgondolkodtam. Meg akartam kérdezni, hogy pontosan mit láthatott Alice, mert eléggé fúrta az oldalamat, de mielőtt még megkérdezhettem volna megrázta a fejét, jelezve, hogy nem kíván semmit sem elárulni nekem.

Nem bírtam megszólalni, nem bírtam válaszolni rá, mert tudtam, hogy szeretem őt, de mi nem lehetünk együtt, hisz én Aro lánya vagyok, őt pedig egy Cullen. Én emberekkel táplálkozom, ő nem. Én merészebb vagyok, ő megfontoltabb. Teljesen tűz, és vízként vagyunk a világon. Lehunytam a szememet, s a vidámság menten eltűnt belőlem, ahogyan folyamatosan elemeztem Alice szavait. Nem tudom mit fogok ezek után csinálni.

Éreztem, ahogyan megrázkódom, és ahogyan a furcsa érzések körülvesznek engem. Mi lesz, ha valamelyikünk meghal az ütközet során. Azt nem fogom túlélni. Én bele fogok halni, ha Edward meghal.

Alice észrevette rajtam a fájdalmat, de csendbe burkolózásom láttán nem szólalt meg, csak csendesen halad mellettem. Tudom, hogy nem az ő hibája mindez, de mégis éreztem, hogy inkább tartom most mindenkivel a jó három lépés távolságot.

Edward szemszöge:

Bella többé nem szólt hozzánk, rám sem nézett, és ez idegesített engem. Mi a gond? Mi a baj? Alice gondolataiból nem vettem azt ki, hogy ő okozta volna, de a bűntudat valamiért mégiscsak mardosta.

Bella bejelentette, hogy vége van a mai gyakorlásnak, és hogy holnap folytatjuk mindezt. Nem szólalt meg, hanem gyors léptekkel távozott.

Alice odaszökkent mellém, s megfogta a vállamat. Ránéztem apró kishúgomra, majd megszólalt.

- Menj utána, rossz dolgokat látok. – mondta, majd már ott sem voltam. Siettem, mert nekem is nagyon rossz érzésem volt. Ellepett az idegesség, és a türelmetlenség. Mi a baja Bellának? Mi az, ami bántja most őt? Alice, se senki nem tudta nekem megadni a választ, ezért nagyon siettem, hogy az imádott nőből szedjem ki a választ.

Kopogás nélkül nyitottam be, s ha nem vámpír lettem volna a sötéttől nem láttam volna semmit sem. Nagyon sötét volt, s az ágyon pillantottam meg barna hajú szirénemet. Arca furcsa fájdalmas fintorba vágott át, s csak ajkai rándultak meg jelezve, hogy tudja, itt vagyok.

- Menj el. – kérte, de szerintem valahol mélyen tudta, hogy úgyse fogom teljesíteni a kívánságát.

- Mi a gond? – kérdeztem tőle, s közelebb suhantam. Abban a pillanatban felállt, s hátrált két lépést. Miért ilyen távolságtartó?

Nem válaszolt, így közelebb mentem. Nem tudott hátrébb menni. Ugyan hely volt még neki, de mintha lebénult volna.  Gyorsabban mentem, mire a testünket csak pár centi választotta el.

- Mi a baj? – kérdeztem, s ajkaink csak pár centi választotta el. Éreztem finom leheletét az ajkaimon, ami felért egy áramütéssel.

 Nem válaszolt, helyette bánatos szemeit gyengéden az enyéimbe fúrta. Most fekete szemeibe bánat költözött, ami eddig még sosem láttam az én Bellámnak a szemében.

- Kérlek, ne hagyj el. – hallottam a hangját, majd ajkait az enyéimre nyomta. Kezeit a nyakamra kulcsolta, mire az én kezeim automatikusan tettem a derekára. – Maradj velem. – suttogta, s éreztem, ahogyan remeg.