2. fejezet

 

2. fejezet—Csábítás

Part I.

Szája hevesen tapadt az enyémnek. Damon jó az ágyban. De azért Félix-et sem kell félteni. Keze már a fenekemet markolta kezem pedig pólója alatt kalandozott. Hmm… Félix igen csak kívánatos férfi. A nők csak úgy epekednek utána. De ő is olyan, mint én, csak is alkalmi szex szerepel a listáján. Pont ezért jó vele lefeküdni. Mindig tudja mit, hogyan csináljon. Kezei egyre feljebb matattak. Lassan simogatta lejjebb rólam a pólómat és hevesen kapott ajkaim után. Azért engem sem kellet félteni. Egyetlen mozdulattal téptem le róla az ingjét. Ajkaimmal egyből lecsaptam hihetetlenül izmos mellkasára. Ő pedig nyakamat hintette be csókokkal. Totálisan felizgultam már. Erre rátett még egy lapáttal, hogy egy hatalmasat harapott a nyakamba. Mindig is szerettem, ha egy férfi picikét heves. Nem bírtam tovább, ujjaim már a nadrágjába kényeztették a kis Félixet. Ő pedig istenien masszírozta mellemet.

- Kívánlak! - nyögött bele fülembe. Majd beharapta a fülcimpámat.

- Játszunk? - kérdeztem izgatottan. Mire kaptam egy vad csókot ajkaimra. Ezt igennek vettem. Akkor mi is legyek? Oké, kezdjük egy kis huncutkodással. Egy pillantás alatt változtam át szexi fehérneműs istennővé. nem voltam önbizalom hiányos. De valljuk, be nem én vagyok a legszebb a világon. De ezen könnyen tudunk változatni. Hanyatt döntöttem Félix-et és lovagló ülésbe ráültem. Majd végig húztam kezeimet mellkasán. Na, ettől aztán beindult és egy olyan, csókkal egybe kötött taperolást adott, hogy a nevemet is elfelejtettem. Így a képességemnek is annyi. Most megint Bella voltam. De csókcsatánkat egy meglepett hang szakította félbe.

- Mi a fene? - dünnyögte Demetri. - Bella te vele is kavarsz? De hogy? Haver ne má’! - nyavalygott, mint egy hisztis kiscsaj.

- Dem, hagy már! Nem igaz hogy nem vetted észre! - mondta Félix. Ez igaz. Nem is értem hogyan nem tűnt ez még senkinek sem fel. Na, jó aki „érintett” annak igen. Na de hogy a nagy Aro Volturi kicselezhető… De a meglepetések sorozata itt még nem ért véget.

- Mit nem vett észre? - hallatszott egy hang. Jézus istenem ez Edward volt, Demetri melöl. Én meg itt parádézok egy szál melltartóba meg egy 10 centis szoknyába, amiből totál kilátszik a tűz vörös csipke tangám. De én ettől miért is vagyok zavarba? Én a nagy pasi faló Bella? Atyám csak nem érzelgős és szégyenlős is lettem? Oda lesz a hírnevem.

- Mit keresel itt? - kérdeztem nem törődőm stílusban. Pedig belül még mindig zavart voltam és még mindig Félix szerszámán ültem. Ami már igen kidudorodott a farmerján keresztül.

- Ezt én is kérdezhetném tőled. - mondta ugyan olyan fagyosan, mint én az előbb. Na, mi van? Nem igaz hogy nem indul be rám? Nem hatja meg egy félig meztelen csaj látványa? Miből van ez? Nagyon nem foglalkoztam vele, legalábbis próbáltam úgy tenni mintha nem érdekelne. Gondolom megunta a várakozást és ezért kibökte, amit akart. Na, végre.

- Srácok! Jasper beszélni akar veletek. – mondta - A harcról szeretne valamit kérdezni. -

A fiúk igen csak szegényes lelkesedéssel indultak el. Félix még nyomott egy apró puszit a számra majd kisétált az ajtón. Engem pedig itt hagyott. Teljesen beindulva. Egyedül.  Vagyis nem. Edward még itt volt. Vajon milyen lehet ruha nélkül? Egészen meglódult a fantáziám.

- Ne is álmodozz róla! - mondta tömény gúnnyal a hangjába. Ezt a mondatát nem értettem.

- Tudom, mit akarsz. Látszik a szemedből. - vetette oda. Nekem senki se mondjon olyant, hogy nem akar engem! Szórakozni akarsz Eddy? Én benne vagyok… Csábítási hadművelet: csapó egy.

- Fogalmam sincs, miről beszélsz… - rebegtettem meg ártatlan kislány módjára a szempillámat. Aztán extra szexin hátra dobtam a hajam és megnyaltam a számat, mellemet pedig kijjebb toltam.

- Aha. Persze. Azért próbálsz elcsábítani. - a francba. Oké Edward Cullen meglátjuk, meddig bírod még. Lassan álltam fel és közben végig simítottam melleimen.

- Nézd Bella! Én nem fogok lefeküdni egy olyan lánnyal, akinek már a Volturi nagy része meg volt. - azzal pedig kisétált a szobából. Most akkor burkoltan azt mondta, hogy egy lotyó vagyok? Ez azért fájt. Ha ő is ennyi ideig rohadna ezen a hülye helyen, akkor ő is így látná a dolgokat. Ez szörnyen megalázó volt. Még is vonzott engem ez a srác. Nem hagyhatom annyiba a dolgokat. De mi van, ha Edwardnak nem a megjátszós hülye libák jönnek be? Lehet az érzelmes Bellát kéne adnom? Nem tudom. De ki fogom deríteni.  Villám gyorsan gomboltam be a szoknyámat és indultam el Edward után. A folyósón nem láttam sehol. Úgy látszik meg kell keresnem a szobáját.

Part II.

Gyorsan visszaszaladtam a szobába, és felkaptam a köpenyemet. Nem járkálhatok így a folyosón, még Aro észrevesz! Nagyon közel voltam a szobámhoz, ezért azt a szobát néztem meg először, ami fölötte van. Bekopogtam, had lássa, illedelmes is tudok lenni.

- Szabad! - kiálltott ki. Tehát ez az ő szobája. Mekkora mázli. És miért van nekem egy olyan érzésem, hogy Alicenek is köze van ehhez?

Gyorsan elhessegettem a gondolatot, és beléptem. Az ágyon feküdt, hanyatt. Hm...

- Már megint te? Nem mondtam még, hogy engem nem fogsz elcsábítani? Nem? Akkor most mondom. És kérlek, menj el. - nehezebb lesz, mint gondoltam. Kezdjük szép szóval, majd letámadom. Ha az se jön be, és minden kötél szakad, ráveszem a képességemmel.

- Csak azért jöttem, hogy elnézést kérjek. - kezdtem óvatosan. Ez nem én vagyok! - Most biztos egy lotyónak tartasz, de..

- Hát, ebben igazad van! - mondta. Ez fájt!

- Befejezhetem? - kérdeztem kicsit mérgesen. -...de szerintem te se bírnád ki, ha 3000 évig kéne itt rohadnod a kastélyban. Hány éve is élsz? 100? - bólintott. Ezt eltaláltam... - És szereted az életed? Nem tudom, de nem is érdekel. Ott van melletted egy szerető család. És nézz csak magadra! Akármelyik nőt megkaphatnád. Embert, és vámpírt egyaránt. És még sincs barátnőd. Gondolom még szűz vagy... Én már közel 3000 éve vagyok ide bezárva. Apám nem enged ki, mert veszélyes! Mit csináljak HÁROMEZER évig? Menjek apácának? Vagy üljek a szobámban, és várjak a szőke hercegre, aki megment? És mitől mentene meg? Szeretem apámat, de vannak dolgok, amikről nem tudhat. Kb. az egész életem ilyen, de ez nem lényeg. Ha annyi időt éltél volna már ebben a kastélyban, mint én, hidd el, te is így álnál a dolgokhoz. Az elején - pár évtizedig - még én is ilyen voltam, mint te. De utána, megtanultam élvezni az életet.

- Lehet, hogy nem bírnám ki, de én próbálkoznék. És nem vagyok a helyedben. Szóval ezért kár aggódnod. Most kérlek, menj el!

Nem hallgattam rá, és odasétáltam az ágya mellé. Hátha csak egy kis bíztatásra van szüksége...  Szépen levettem a köpenyemet, - csak ennyit vettem fel Félix szobájában, mert sajnálatos módon a toppom szétszakadt - és odafeküdtem mellé. Végignézett rajtam, megállva egyes részeknél, de aztán elfordult. Fél siker. Nekem háttal feküdt, az oldalán, ezért szép lassan végighúztam a kezemet a hátán.  Egészen a nyakától a nadrágjáig. Bele is borzongott az érintésembe. Már kezdtem azt hinni, hogy megtört a jég, de arrébb gurult. A francba! Én is arrébbgurultam, és most az oldalán húztam végig a kezem, a térdéig. Még vámpírhallással is alig, de hallottam egy apró elégedett morgást. Ajkaim mosolyra húzódtak. Nem tagadhatja, élvezi. Pedig ez csak két apró simítás volt... Hanyatt fordítottam, és szenvedélyesen megcsókoltam. És csodák csodájára visszacsókolt! Azért mert már ennyit elértem nála, kitüntetést kéne kapnom.  Megfogtam a kezét, - és úgy, hogy szerintem észre se vette - a derekamra helyeztem.

-Nem kéne... - nyögte, amikor elváltak ajkaink, és a nyakát kezdtem csókolgatni. Végighaladtam a füle mögötti gödröcskétől egészen az inge széléig. Lovagló ülésbe tornáztam magam rajta, és kigomboltam két gombot az ingén. Csak lassan, óvatosan, nehogy elmeneküljön előlem. Megértem én, hogy időre van szüksége, de nem volt neki elég az a száz év? Kigomboltam még két gombot, és a mellkasát - már ami kilátszott belőle - is végigcsókoltam. Összeszorította a fogát, hogy ne halljam a nyögését. Mondhatni nem sok sikerrel. Egy picit megmozgattam a csípőmet, hátha felbátorodik. A hatás nem maradt el, éreztem, hogy kíván engem. Már nyúltam volna az ingéhez, hogy még pár gombot kigomboljak, amikor kopogtak. Komolyan mondom, megölöm azt, aki jött. Nem tudom, hogy legközelebb mikor lesz lehetőségem Edwarddal kettesben maradni. Mondjuk, meglátogathatnám holnap... - húzódott perverz mosolyra a szám.

-Tudom, hogy nagyon jól elvagytok, és nem is akartalak titeket megzavarni, de Aro mondta, hogy szóljak nektek, hogy vár. Vagyis láttam, hogy fél perc múlva idejön, és nagyon meglepődik, amikor titeket együtt talál. Kéne tartanod egy újabb bemutatót Isabella. És hoztam ruhát is. Láttam, hogy szükség lesz rá. - hadarta el a jövőbe látó gumilabda. Majd meg kell neki hálálnom. Mivel is…? Mondjuk nem hajtok rá annyira, a barátjára. Persze, ha véletlenül kettesben maradnánk... Nem garantálok semmit!

-Gyorsan az ajtóhoz szaladtam, és kinyitottam azt.

-Köszi! - vettem el a ruhákat. Rám kacsintott, de azért eltátogott egy "Hagyd békén a férjem!"- et, amire én egy mosollyal, és egy kacsintással válaszoltam. - Meglátom, mit tehetek.

Bezártam az ajtót, és Edwardra mosolyogtam. Szerintem meg se mozdult, mióta leszálltam róla.

-Edward, öltözni kéne! Aro rögtön itt lesz. - hangom hallatán felpattant, és gyorsan begombolta az ingét.  - És kérlek, ne köpj be neki.

-Jó. - mondta. Nem tudom, hogy mennyire bízhatok meg benne, de az ő érdeke is, hogy ez titokban maradjon. Ha kiderülne a múltam, Aronak végeznie kéne a fél Volturival, plusz néhány nomáddal. És Edward Cullent se hagyjuk ki. Én is felvettem a ruhát, amit Alice hozott, rá pedig a köpenyemet. Leültem az ágyra, és Edward is helyet foglalt mellettem. Olyan jól néz ki. Remélem hamar vége lesz a gyakorlásnak, még terveim vannak mára!

-... szóval ez az én történetem. - Mondta Edward, és az ajtó felé bökött. Már én is hallottam apám félreismerhetetlen lépteit. Csak néha jön ő szólni, hogy menjek, általában küld valakit.

- Köszi, hogy elmondtad! - mosolyogtam rá apuci kislánya mosollyal. - És mié... - kezdtem bele az új kérdésbe, de tudtam, hogy már nem lesz időm befejezni. Jól is számoltam, Aro pont akkor lépett be, amikor gondoltam.

- Helló fiatalok! - mondta. Ha nem a nagyteremben van, vagy hivatalos ügyben jár, egészen... laza. Mindenki azt hiszi, hogy a Nagy Aro Volturi milyen szigorú, és gonosz, de velem nagyon kedves. Azért mert a lánya vagyok. - Örülök, hogy sikerült összebarátkoznotok, de most gyertek a nagyterembe! Isabella, megint a földbe kéne verned valakit. - mosolygott büszkén. Már majdnem kint volt a szobából, és kezdtem megnyugodni, hogy semmit se vett észre, amikor visszafordult. - És Edward, el van gombolva az inged. - Nem volt semmi fenyegető él a hangjában.

 Amikor kiment, csak akkor jöttem rá, hogy majdnem lebuktunk. És ha nem jön Alice, akkor le is buktunk volna. Nem is kicsit!

Part III.

Oké, valaki leállíthatná végre a gyermeteg izgatottságomat. Hahó, valaki! De persze szokás szerint nem jött segítség, én pedig csak előre mentem a hideg álcát gondosan az arcomra helyeztetve. Azon gondolkodtam, hogy miért kell neki itt lennie, miért kell elrontani a csodálatos életemet? Jó, ez közel sem van a csodálatoshoz, de kifejezetten egész jól szórakozom a fiúkkal.

Három ezer évig ilyen voltam, most mért érzem mégis a változás bűzös szagát?

Nem akarom változni, nem akarom, hogy ezt hozza ki belőlem, mégis automatikusan változom minden beszélgetésünkkor. De ezt nem akarom, próbálok ellenállni.

Saját magam akaratával nézek szembe, s remélhetőleg győzedelmeskedem, s ha elbukom, akkor sincs minden veszve, hisz ha „véres” bosszút állunk utána még élhetek, feltéve ha nem halok meg az ütközet során.

Edward csendesen haladt mellettem, míg én magabiztos léptekkel haladtam befele. Mikor az ajtóhoz értem kifújtam a levegőt, majd kinyitottam az ajtót. A magas sarkúm kopogásán kívül csak a halk lélegzetek ütemes zaja adott hangot, s körülnézve megláttam a vigyorgó Alice Cullen-t, s a Cullen család többi tagját köztük Emmettet, akinek a szemében vágyakozás fénye csillant. Hát most orra bukott, mert nem vagyok hajlandó most vele gyakorolni. Ő nem pont nekem való ellenfél. Inkább a tudalékos szöszit, vagyis Jaspert hívom verekedni. Pontosabban én ütök, ő esik.

Alice felkacagott, de nem volt hajlandó elmondani a többieknek az okát, s mikor végre odaértem eléjük – magas sarkúban gyorsan mozogni még egy vámpírnak sem könnyű – szemben álltam velük, míg a többi őrt, s katonát figyeltem.

- Oké, tegnap megmutattam az alapokat. – figyeltem végig az apróbb kis csapatot. – Most viszont nagyon kevés időnk van, szóval ma többet, és hatékonyabban gyakorolunk. – válaszoltam, s a szemeimet ismét végigjárattam a kis társaságon, plusz a katonáimon.  – Szöszi! – intettem a szöszi felé, mire Emmettel együtt elvigyorodtak.  – Gyere, úgy tudom te nagyon sokáig harcoltál, kiképezted az újszülötteket, meg ilyenek.

Bólintott, majd szó nélkül jött közelebb hozzám. A szemeimet összeszűkítve vizsgáltam őt, minden rezdülését nyomon követtem. Intettem a kezeimmel, hogy közelebb is jöhetne, s megtette. Elvigyorodtam.

- Tehát, tegnap már mondtam, hogy nem kell annyi erőt belevetni a támadásba. Hatékony lehetsz erőbeosztással is. Azt is megtanultuk, hogy mindenhova kell összpontosítanod különben olyan hamar elintéznek, hogy még pislogni sem lesz időd. Alice, és Edward hatalmas előnyben vannak. Meg persze az erővel, vagyis tehetséggel rendelkező vámpírok. – Alice elmosolyodott, majd a férjét nézte. – Tehát akkor folytassuk.

Jasper, mintha csak erre várt volna próbált a hátam mögé lopózni, hogy onnan tudjon elintézni. Nem jött be, mert megfogtam a karját, megcsavartam – úgy, hogy ne okozzon neki se sérülést, se fájdalmat -, s a hátára tekertem.

- Nem jött be. – mondtam ellökve őt. A szemeimet behunytam egy pillanatra, s hallottam, ahogyan Jasper suhint egyet a kezével. Tudtam melyik irányba, milyen erővel, és ilyenek. Egy egyszerű ütéssel megfogtam a kezét,s saját maga ellen fordítottam a támadását, azzal, hogy a kezét megfogva átugrottam rajta, s dobtam neki a falnak.

- Az igen. – Emmettnek nyitva maradt a szája, muszáj volt elnevetnem magamat.

- A harmadik legfőbb dolog: tudd használni azt, amid van. – mondtam egészen komolyan, s a kezemet odanyújtottam Jasperhez, hogy segítsek neki felemelkedni. Elfogadta a kezemet, s nem felejtette el megköszöni.

- Köszönöm. – porolta le a vállát, mert az eléggé falas lett.

- Szívesen. – mikor lettem én ilyen? Mert ez most tökre automatikus volt. Elég legyen, elég legyen, elég legyen!

A rémületemet az zavarta meg, hogy tudtam mindenki azt várja, hogy megszólaljak.

- Mindjárt jövök, addig gyakoroljatok párokba oszolva. – mondtam,s gyors léptekkel indultam ki az ajtón. Én nem lehetek ilyen! Én egy jégkirálynő vagyok soha fel nem oldódó páncéllal!

ÉN NEM VAGYOK RENDES! ÉN NEM VAGYOK KEDVES! ÉN NEM VAGYOK FAIR! ÉN EGY KEGYETLEN NŐ VAGYOK!

Mikor kiértem az ajtón gyorsan bementem az egyik szabad szobába, s kifújtam a levegőt. Kinéztem az ablakon, figyeltem a tájat, s nem hallottam semmit sem, mert mindent kizártam. A kezeimbe vettem az ablakkeretet, s azt szétmorzsoltam.

…én nem akarok más lenni, mint ami voltam, én nem változhatok. Ugyan az maradok, ami eddig.

- Egyre jobban változol, igaz? – kérdezte egy ismerős hang. Edward hangja.

- Nem. – morogtam oda sem figyelve rá.

- Dehogynem. – lépett mellém. – Tudom. Érzem, Jasper is érzi, és mindenki látja a változást.

- Nincs semmilyen változás, érted? – förmedtem rá. Én egy jégkirálynő vagyok, egy jégkirálynő…

- Dehogynem. – makacskodott.

- Nem! – kiáltottam, majd akkorát ütöttem a falba, hogy lejött a fél vakolat.

- Bella, ne tagadd, kérlek. – mondta.

- Most mi van, bassza meg? – kiabáltam. – Eddig utáltál engem most se legyen másképp!

- Nem utáltalak. – tagadta.

- De utáltál. – makacskodtam. Ő mondta, hogy nem fekszik le egy olyan lánnyal, aki már megkapta a fél Volturit. – Szűzike. – köptem a szavakat.

- Ezen nincs értelme vitatkozni. – rázta meg a fejét, s elmosolyodott. Olyan jól néz ki mikor…

ELÉG VOLT!

- Azt mondod változom? Azt mondod fair voltam? – kérdeztem idegesen. – Oké, tessék, fair leszek! – mondtam, majd kimentem az ajtón.

Bementem a szobámba, s idegességemben püföltem mindent, amit tudtam mégsem jutottam sem jobbra, sem rosszabbra.

Mond miért büntetsz engem? Igen, te ott fent! Ha létezel egyáltalán… Kopogtattak, s én már kisebb lenyugvással mentem, s nyitottam ki az ajtót.

Nem volt időm megnézni ki az, mert az az ajkaimra vette magát, s csak annyit vettem még észre, hogy becsukódik az ajtóm, és valaki a falnak dönt.