7. fejezet—A baj csőstül jön!
Elle izgatott hangja egy kicsit felriasztott. De még mindig nem tudtam elszakadni Edward szemtelen bámulásától. Izgatott, hogy ilyen fagyos és rideg velem szemben. Bella! Miket beszélsz! - róttam meg magam. Fontosabb dolgom is van most a testiségnél. És ezt most tényleg komolyan is gondoltam. Vissza kell szereznem szerelmem bizalmát, vagy így, vagy úgy de minden képen. Nem tudok nélküle létezni. Már nem. Eddig tudtam volna. Közel háromezer évig tudtam volna a másik felemtől létezni. Ma már nem tudok. Gyengeség, nem gyengeség. Ez van. Egyszer mindenkinek benő a feje lágya. Nekem most jött el az a pillanat.
- Bella gyere már! - sikongatott Elle mint egy őrült. Mi a fene van már? Kínkeservesen elszakadtam görög istenemtől és egy utolsó pillantás után kisiettem az ajtón. Az előtérben barátnőm állt mellette egy barna hajú vámpír nővel. Ne! Ne! Ne! Ez nem lehet igaz! Ez a ribanc meg mi a fenét keres itt? Az én területemen! Ilyen nincs! Már csak ez hiányzott!
- Drága Bella! - köszönt mézes mázos hangján. Ez nálam nem jön be szívi!
- Kendra. - biccentettem neki csupán illemből. Illem? Mit papolok én itt az illemről a fenébe is? Bella Volturi soha nem volt illedelmes és nem most fogja elkezdeni. – Reméltem, hogy nem látlak többé. - vigyorogtam rá gonoszan és lesajnálóan.
- Ne hidd, hogy miattad vagyok itt. - csattant fel ő is. Na, ennyi volt a bájologásból. – Caius jó barátom volt és segíteni szeretnék. - mondta kimérten.
- Felőlem! - köptem neki a szavakat. Nehogy azt higgye, hogy ha már idejött menőzni az ő világra szóló szépségével már ki fogom nyalni a seggét! Kétszáz éve elég rendesen keresztbe tett nekem, de most nem fogok ugyan abba a hibába esni.
- Elle beszélhetnénk? - néztem jelentőség teljesen barátnőmre, mire bólintott. Attól tartok nem igazán tudta, hogy miért kis akarok vele társalogni. Az ő szobájába mentünk. Ami megjegyzem ennél rózsaszínűbb már nem is lehetne. Fúj…
- Mondjad! - mosolygott és leült pink színű forgó székébe. És mint az a használata is mutatja pörgetni kezdte magát. Uh…
- Te voltál az igaz? - mutattam rá vádlón. Nem értem minek kellett már így is nyomorultabbá tenni az életemet. Nem elég nekem az, ami most van?
- Nem értem mire gondolsz! - felelte óvatosan. Egy frászt nem érti! Ne színészkedjen itt nekem, hanem mondja a szemembe.
- Tudod te azt nagyon jól! - vetettem ellent. De mintha csak a falnak beszélnék forgott tovább.
- Hagyd ezt abba! - rivalltam rá. És megragadtam azt az undorítóan rózsaszín valamit, ami azonnal engedelmeskedett kezem akaratának.
- Nézd Bella! – kezdte - Hasznos lehet a képessége a harc folyamán. Hiszen tudod… - igen tudom. És bárcsak ne tudnám. Valahogy nem jött szó a nyelemre. Valamilyen szinten igaza volt, de jelen idegi állapotomban nem tudtam tisztán gondolkodni. Nem tudtam tovább ebbe a szobába maradni. Nem a színétől. Nem Elletől. Saját magamtól. Megfulladtam az agyamban tomboló érzésektől. Semmi köszönés nélkül kilibbentem az ajtón. Még hallottam, ahogy barátnőm elmormol egy „Sajnálom!”-ot aztán már futottam is szobám felé. Egyedül akartam lenni. Gondolkoznom kellett és tisztán. Szerettem a szobámat. Megnyugtató volt itt lenni és valahogy nyugodt voltam, kiegyensúlyozott. Kiléptem az erkélyemre és felültem a korlátra. Szememmel végig pásztáztam Toszkána tájait, de abban semmi érdekes nem volt. Kivéve, ha nem egy fa törzsébe képzeltem bele Edward lehengerlően bronzbarna hajszínét. Vagy a nap sugaraiba - amelyek most halványan világították be a tájat - mosolyát. Mindenben őt láttam. De sehol nem volt igazán. Akaratlanul gondolkoztam el az előbb történeteken. Elle sajnálja a dolgot. Én még hogy sajnálom. Hiszen most vagy végleg elvesztettem az egyetlent, aki fel tudta olvasztani fagyos szívemet vagy örökre megutál és akkor nekem annyi. Mocskostul utáltam magamat azért, hogy ennyire kiéhezett vagyok. De mit vár az ember egy több ezer éves szingli vámpír lánytól, akinek az egyetlen udvarlóját, aki életében volt-persze Edward előtt- elvette egy mogyoró barna cafka. Véletlenszerűen tódultak elmémbe a képek.
- „… és én annyira imádom, és úgy érzem, hogy ő a mindenem. - áradoztam. - Éreztél már ilyet Kendra? - kérdeztem legjobb barátnőmet. Mire ő csak bosszúsan megrázta a fejét. Kicsit megsajnáltam őt, de a boldogság nem hagyott sokáig szomorkodni.
- Majd neked is eljön az ideje. - bíztattam. Hiszen nekem is több ezer évet kellett várnom rá. Nem válaszolt csak az orra alatt motyogott valamit, mintha egy „hamarabb min hinnéd”-et halottam volna, de nem mertem megesküdni. Aztán itt külön váltak útjaink. Készülődnöm kellett az estére. Egyetlenem utasításba adta, hogy legyek csinos, mert valami meglepetéssel készül nekem. Amilyen gyorsan csak tudtam felöltöztem egy csodaszép sötétlila mélyen dekoltált ruhába és szaladtam is hozzá. De mikor kinyitottam az ajtót fagyott szívem összetört.
Kendra és Damon ott hentergett az ágyban és én nem tudtam elszakítani a szememet róluk. Oda ahol eddig én voltam most Kendra került. Nem vettek még észre. Én pedig megalázva trappoltam ki a szobából jó hangosan becsapva az ajtót, erre már ők is észhez tértek.”
„Ken állt velem szemben éppen menni készült mivel apám kiadta az útját mikor tudomást szerzett a dologról.
- Egy ribanc vagy, semmi több! - mondtam gyűlölettel és legszívesebben felképeltem volna. Ennyi volt. Azzal a lendülettel, ahogy ezt megmondtam neki, azzal el is mentem onnan. Nem akarom többé látni azt a hazug pofáját.”
Az emlék a vesémig hatolt, de nem fájt annyira, mint vártam volna. Sőt most boldogan emlékeztem erre vissza. Később kiderült, hogy Kendrának volt egy eltitkolt képessége. El tudta csábítani a férfiakat. Miután ez kiderül nem haragudtam Damonra de nem maradtunk együtt. Rájöttem, hogy csak testi vonzalom az, amit iránta éreztem és érzek még a mai napig is, de semmi több. Bezzeg Edwarddal. Hetekig tudnék csak bámulni a szemébe és nem csinálni semmit. Tényleg semmit. Na és miért dühít engem annyira hogy ez a senkiházi ex legjobb barátnőm visszatért? Nem szeretném, ha megismétlődne ugyan ez még egyszer. Borzalmas lenne. Nagyot sóhajtva ugrottam vissza a szobámba majd találomra levettem egy könyvet a polcról. De nem jutottam tovább a második mondatnál már be is csaptam a könyvet. Mindenhol ő volt. Minden szóban minden írásjelben. Nem tudtam elvonatkoztatni lényétől se az abból adódó szexuális vágyamtól sem. Így volt ez a következő napokban is. Mintha egy pornó filmet néznék folyamatosan úgy pörögtek szemem előtt képzeletem szüleményei. Edward ruhában. Edward ruha nélkül. Edward állva. Edward ülve. Edward izma. Edward szeme. Edward haja. Edward férfiassága. Kis Edward állva. Minden, mindig, mindenhol. Kezdett frusztrálni ez a dolog. Főleg mikor összetalálkozott tekintetünk néha-néha. Tudtam, hogy Jasper ellenőriz. Azt is tudtam, hogy nem szabad feladnom, küzdenem kell. Szerencsére Kendarát még Ed közelébe sem láttam. De mikor két nappal később apám megkért, hogy közöljek valamit Kendrával. Félelmem beigazolódott.
/Edward szemszög/
Nem lehetek ekkora barom. Nem hiszem el, komolyan Edward Antony Masen Cullen, te egy idióta vagy. Nem bírod ki Bella nélkül, hiszen olyan gyönyörű, okos, tökéletes. Minden egyes porcikájáért oda vagyok.
-Szia – jött felém Kendra. Pár napja érkezett meg Volterába és már jó pár férfitársam gondolataiban megfordult. Komolyan olyan híre van, mint Bellának anno. Pedig fele annyira sem tökéletes. – Kendra vagyok – hangja undorító vággyal volt tele.
Nem néztem fel szemeibe, tudom bunkóság volt, de nagyon nem vágódott be nekem ez a kis kurva…
Pont megcsapta orromat szerelmem illata. Csodás frézia aromája sötét leplet terített elmémre és rögtön rá kaptam tekintetemet.
Egy feszülős farmert húzott csodás lábaira, melyet a magas sarkúja sokkal sexisebbé tett. Persze felül sem volt piskóta szerelmem, egy kivágott barna trikó és egy mellény volt rajta. Haja egyenesen omlott vállaira és keretezte gyönyörű arcát. Ajkaira siklott tekintetem, amelyek csókra hívtak volna. Vagyis nem Edward semmi ilyesmi – fogtam meg a fejem-.
-Hé, szépfiú?! Figyelsz te rám? – lépett elém Kendra, rögtön elfedve a kilátást életem értelméről. A rohadt életbe is, mit akar?!
-Szia Kendra – mondtam merő gúnnyal és felnéztem arcába.
Mintha megszűnt volna körülöttem minden. Egyet éreztem csak, hogy kívánom Kendrát. Már nem tudtam szerelmemre koncentrálni, testvéreimre, szüleimre vagy a környezetemre. Csak ő volt és a vágy. Egy pillanatra átvillant az agyamon, hogy Bellát szeretem, de nem tartott sokáig. Következő pillanatban már az ölemben ült a barna vámpírlány és vadul csókolgatta ajkaimat.
Pár perc múlva már a szobámban feküdtünk és Kendra egy szál fehérneműben ült ágyékomon. Egyik kezem bebarangolta testét a másik rövidnadrágjában simogatta őt.
-Csak lassan – hajolt le és mellkasomat kezdte kényeztetni. Kezem nem lassított odalenn, bár Kendra sem ellenkezett tovább.
Lehunytam szemeimet és csak éreztem őt. Kezei már megszabadítottak nadrágomtól, majd lassan kezelésbe vette pulzáló férfiasságom.
Bellát láttam lelki szemeim előtt, szerelmemet képzeltem el Kendra helyére. Az Ő teste egyre jobban feltüzelt, és érzetem, valahol, nagyon mélyen, hogy nem teszek jót, de nem tudtam volna leállni. Kellett nekem ez a lány, kellett a teste. Semmi más, de az nagyon.
Hírtelen pattantak ki szemeim mikor nyalni kezdte, de nem Bella volt.
-Edward! – ült ágyékomra Kendra lassan megfogta kőkemény férfiasságom és magába vezette volna, ha nem robban ki az ajtó.
-Mi a francot művelsz te ringyó?! – ragadta meg Kendra kezét és nekivágta az egyik falnak, ami kissé megrepedt.
-Rose! – üvöltöttem nővéremre. Sosem beszéltem még vele ilyen hangnemben, de most komolyan mit képzel magáról?
-Takard már el valamivel – dobott rám egy párnát az említett.
Közben Kendra a cuccaival együtt kiszaladt a szobából.
-Rose mit művelsz? – kérdeztem meg ismét mérgesen, bár már kicsit visszavéve. Az elfojtott vágy löktetett nem létező ereimben.
-Ugyanolyan akarsz lenni, mint Belluska? Mi lesz most Edward végig kúrod a fél Volturit? – üvöltött nővérem a képembe.
-Mi a franc történi itt? Mi a baj babám? – lépett szerelme mellé Emmett. – Uh, öcsi. Jegelni kéne a helyzetet – kacsintott rám.
-Ne biztasd még – vágta hátba.
Lassan kezdett tisztulni a kép. Nem értettem magamat, nem értetettem a vágyat. Nem értettem, miért vesztettem el az irányítást a testem felett. Csak úgy jött Kendrával együtt.
-Rossz hatással volt rád Bella! – lépett az ablak mellé.
Lassan tisztulni kezdett a kép. Bella arca jelent meg előttem, amely most szomorú és csalódott lenne.
Emmett gondolatai értetlenséget sugározta Rosalie mondatára. Nem értette miért ne tehetném ezt. Én tudtam a választ, bár Roset véleménye engem is meglepett. A válasz egy szó, de annál bonyolultabb érzés. A szerelem.
/Bella szemszög/
Nem hittem szemeimnek. Ennyire képmutató hogy a fenébe lehet valaki? Ez rohadtul nem vall Edwardra, nem ilyennek ismertem meg. A bizalmam egy hangyaköröm hossznyit megingott. Nem tudtam reálisan gondolkozni. Vagy a vágyaimra hallgatok ezután vagy betartom az ígéretem. Nehéz kérdés. Az élet csak nehéz és bonyolult kérdésekből áll. Mit vegyen fel egy nő az első randira, bízzon e a körülötte lévő emberekbe, vagy nem. Meg éri-e a sok küzdelem a boldogságért? Talán ezek azok a kérdések, amiket soha a büdös életbe nem fogok megválaszolni. A csalósás egy aljas érzés és én most hatalmasat csalódtam szerelmemben. Szerelmem? Mondhatom még rá? Mondhatom még rá ezt a gyönyörű és őszinte szót? Hangsúly az őszintén van. Elmélkedésemből az rázott fel hogy Edward és Kendra már ne volt előttem. Erre a tényre legszívesebben kitéptem volna annak a ribancnak az összes haját. De tudja mit? Ha Edwardot nem érdekli a dolog, akkor engemet sem fog. Ennyi, nagy magasról teszek az egészre. Hogy a fenébe képzelhettem, hogy működni fog a dolog. Ugyan már, nem illünk össze ennyi. Felszeget fejjel fordítottam hátat a helynek és indultam meg valamerre. Igazából nem az én szégyenem ez a dolog. Nem én állok össze egy repedt sarkú… Áh még a gondolataimat sem érdemes erre az egészre fecsérelni. Csak mentem lábaim után, amik az ismeretlenbe kalauzoltak, oly annyira, hogy arra lettem figyelmes, hogy Demetri szobája előtt állok és kezem már nyitotta is az ajtót józan eszem helyett. Nem tudtam tulajdon képen mit is akarok, de nem is akartam tudni. Szemet szemért, fogat fogért elv egy iciri picit átértékelődött bennem és szexet szexért lett belőlem. Demetri meglepődöttsége hamar elszállt mikor letéptem róla ruháját. Túl sok volt nekem ez a pár nap. De a legviccesebb az, hogy Edwardért ez e évet is kibírta volna nemi érintkezés nélkül. De most már mindegy. Nem volt szükségem semmi féle előjátékra és simogatásra. Nem a gyengédségre és az élvezetre mentem hanem a színtiszta bosszúra – ha lehet így fogalmazni. De még mielőtt Dem belém hatolt volna kitisztult a fejem. Mi a jó büdös francot csinálok? Megígértem, hogy a csata végéig nincs szex, akkor most mégis mit keresek én egy szívemnek idegen pasi ágyába? Az ígéret szép szó ha betartják úgy jó! Vámpír sebességgel pattantam ki a legnagyobb hibám helyszínéről. Demetrinek megszólani sem volt ideje. Most vagy hülyének néz vagy csak szimplán bolondnak. De érdekelt engem valaha is ki mit gondolt rólam? Ha ez így lenne nem éltem volna ilyen életet, amilyet éltem és a hangsúly a múlt időn van. Bella Volturi megváltozott. Megváltozott egy olyan személy miatt, aki miatt lehet, hogy mégsem kellet volna. Szégyen érzet nélkül ballagtam végig a folyosókon. Azonnal fürdőszobámba siettem muszáj volt lemosnom magamról előző majdnem tettem láthatatlan nyomait. Nem szórakoztam a meleg vízzel. Nem volt hozzá idegzetem. A jeges cseppek végig gördültek testemen és bejárták nőiességem minden zugát. Egy pillanatra Edwardot képzeltem ezeknek a cseppeknek a helyébe, ahogy ajkai izgatóan kalandoznak rajtam és mintha tornádóként ért volna a felismerés hogy mekkora egy barom voltam vámpír nő létemre. A döntéseink kifürkézhetetlenek és most már egy kicsit sem bántam hogy nem csináltam magamból megint ribancot és nem adtam oda magam Demetrinek. A jelen helyzetben egy óriási baklövés lett volna. A dühforró lávafolyamként folyt végig kiszáradt ereimben és égette csontjaimat. Öklöm bele csapott a zuhanyzó üvegébe, ami ezer apró darabra tört. Kiszáguldottam a fürdőből úgy ahogy voltam meztelenül az ajtót olyan erővel csaptam be, hogy kiszakadta a helyéről. Muszáj beszélnem kedvesemmel. Egy törülközőt magamra csavarva léptem ki a szobámból és indultam el szívem másik darabja után. Edward nem volt hibás. Edward semmiről se tehet. Ahogyan én sem. Az egyetlen, akit itt okolni lehet az Kendra. A földkerekség legundorítóbb nőszemélye, aki még undorítóbb erejével elcsábította az ÉN életemet.
Az első felét Evcu írta, a másodikat pedig együtt:) Komikat! ;)
