4. fejezet

 

4. fejezet
Fél pár cipő

Part I.

… egészen csípőmig, ahol izgató simogatásba kezdett. Még mindig észveszejtően csókolt. Szája mágnesként tapadt az enyémre. Keze pedig egyre beljebb kalandozott testemen ezzel az egekig tornázva vágyaimat. Az egész lényem remegett a gyönyörtől pedig még semmi olyat nem csináltunk. Soha nem éreztem még ilyet és talán nem is fogok. Ezt csak is Edward tudja kihozni belőlem. Keze elérte legérzékenyebb pontomat. De meglepően most is udvarias volt. Már ha szex közben mondhat ilyet az „ember”. Először csak lágyan, ugyan akkor rettentően érzékien simogatott. Mintha én lennék a legféltettebb kincse. Úgy bánt velem, ahogy senki még az előtt. Nem kaptam ilyen tiszteletet férfitől létezésem során. Aztán a simogatás valami egész másba ment át. Edward gyengéden lefektetet a puha fürdőszoba szőnyegre és édes ajkaival bejárta testem minden zugát, melleimnél elidőzve, ám ahol a legnagyobb szükség lett volna rá ott csak átsuhant ajkaival. Azt hittem felrobbanok az érzelmektől. Aztán eszembe jutott, hogy eddig szinte csak Ő kényeztetett. Ezt nem hagyhattam. Kezeim közé vettem kincsét és dolgozni kezdtem rajta, ami elég nehéz volt úgy, hogy Ed rajtam feküdt nem pedig fordítva. A pillantásnál is gyorsabban kerültem felülre és kezemnek most már ajkam is besegített. Az arany szemének már nyoma sem volt. Helyére az éjfekete, vágytól csillogó szem került. Megbabonázva meredtem tekintetébe. Nem engedett szabadulni, de talán nem is akartam. Most már – a gyönyör mellett – a kíváncsiság is gyötört. Vajon olyan lesz Edwarddal szeretkezni amilyennek elképzeltem? Vagy egyáltalán képzeltem én valahogyan is? A válasz igen volt. De egy valami meglepett. Most mondtam ki – úgy hogy komolyan is gondoltam – azt hogy szeretkezés. 99%-ig biztos voltam, hogy ez az. Hogy mi az-az 1 %? Nem tudom milyen érzés az, hogy szerelem. Soha nem éreztem még, ezért nem is tudhatom. De azt hiszem, azt érzem. Tudhatsz valami olyat, ami nem tudod, hogy mi? Kacifántos kérdés. De szerencsére senkise hallja a gondolataimat és így röhögni se tudnak rajta.  Csak az a bibi, hogy fogalmam sem volt Edward érzéseiről. De erre most nem tudtam teljesen koncentrálni. Mivel hiába vesztem el szemeibe a kezünk nem fagyott le. Így mindkettőnkhöz közel volt a beteljesülés. Pár pillanat múlva egyszerre értük el a gyönyör kapuját. Szemeink ez alatt se eresztették el egymást. Így premier plánból csodálhattam meg Edward élvezetét. Mondhatom örök élmény lesz. Attól a tekintettől, ami tele van csodálattal, áhítattal, gyönyörrel, boldogsággal szinte megint volt egy orgazmusom. De volt ott még valami. Nem mertem volna esküdni rá hogy az, így hát nem is szenteltem rá nagy figyelmet. Ha ilyen Edwarddal az előjáték milyen lehet maga az aktus? Nem vártam tovább ennek a kérdésnek a megválaszolására. Ahogy észrevettem neki is ilyen gondolatai voltak. Mivel egyetlen lökéssel belém hatolt. Én pedig felsikoltottam az érzéstől. Mennyei, fantasztikus, hihetetlen és még sorolhatnám. Teljesen kitöltött engem és valami megmagyarázhatatlan okból úgy éreztem egész vagyok. Mintha eddig csak egy fél pár cipő lettem volna, akit elhagytak 3000 éve és most megint rátaláltak ezzel visszaadva neki párját is. Ezt egy másodperc alatt gondoltam végig. Edward pedig két másodperc múlva kezdett el mozogni bennem. Kiélvezte a pillanatot, úgy ahogy én is. Varázslatos érzés volt. Maga alá fordított így ő vette át az irányítást. Megbabonázva hallgattam a nyögéseit. Szinte koncerteztünk a fürdőbe. Az én sikolyaim az ő morgásai és a közös nyögéseink. Még jó, hogy a hangszigetelt szobám pont az ilyen esetekre lett tervezve. Edward egyre gyorsabb tempóra kapcsolt én pedig úgy éreztem felrobbanok. Ráadásul a nyakamat csókolgatta ezzel még jobban ingerelve testemet. Magam alá gyűrtem és most én kényeztettem őt. Szám bejárta izmos mellkasát mire megmarkolta fenekemet, gyorsabb tempóra ösztönözve. Pár pillanat múlva Ed elérte a beteljesülést. Az, amit a szemébe láttam, az miatt én is követtem őt. Ez volt számomra a kegyelemdöfés. Bár vámpír vagyok még is úgy éreztem kifáradtam. Bágyadtam dőltem neki mellkasának ő pedig szorosan átkarolt. Igazam volt. Ő nem olyan, mint bármelyeik másik férfi. Belőle csak egy van, és csak ő tud ilyen lehetetlen dolgokat kiváltani belőlem. Most már nem hittem el neki, hogy még szűz. Ilyen teljesítményt egy kezdő nem tud produkálni és azt se nagyon értettem, hogy most miért is adta be a derekát. Hiszen tegnap még undorodott tőlem. Ennyire megváltoztam volna? Kétségkívül igen. Azonban örömmel tapasztaltam, hogy az egészséges – már akinek – nimfomániám meg maradt. Ez egy kicsit erőt adott hozzá, hogy rákérdezzek a kérdésemre.

- Edward? - kezdtem félénken. Chh… lassan olyan leszek, mint egy kislány. Visszafejlődök. Nagyszerű!

- Igen? - érzetem a hangján, hogy mosolyog, de megerősítés kellett ezért felkönyököltem mellkasán és arcára néztem. Igazam volt. Viszont Edward tekintete a mellemet pásztázta. Hoppá! Innen hallottam, ahogy egy hatalmasat nyel. Hm… tetszik, hogy ilyen hatással vagyok rá.

- Hogy-hogy még is lefeküdtél velem? - kérdeztem lényegre törően.

- Túl nagy a csábító erőd. - kuncogott és egy mézédes csókot lehelt ajkaimra. – Viszont én ezt nem nevezném lefekvésnek. - mosolygott mindentudóan.

- Akkor minek? - Kérlek, Istenem mond, hogy szeretkezésnek! Mond, hogy szeretkezésnek!

- Bella kincsem bent vagy? - hallatszódott apám hangja az ajtó mögül. Pont akkor, amikor megszólalt volna. Én meg abban a pillanatban lefagytam. Próbáltam higgadt maradni, de ez Edward ijedt tekintetétől nem nagyon ment, de valahogy még is sikerült.

- Igen itt vagyok. - válaszoltam nyugodt hangon. Bele kellett harapnom ajkaimba nehogy felnevessek a halálra vált arc kifejezésén. – Mindjárt megyek! – tápászkodtam fel és a ruháimat, amit behoztam magamra kapkodtam. Még nyomtam Edward szájára egy puszit majd kiléptem az ajtón ügyelve arra, hogy még véletlenül se látszódjon a férfi, aki a padlón feküdt. Gáz lett volna, ha lebukok! Tudtam, hogy beszélgetnünk kell, de ez még várhatott magára most első a kötelesség majd utána rendezem szívügyeimet.

Edward szemszöge

Mikor Bella becsukta az ajtót én villám gyorsan kapkodtam magamra az ép ruhadarabjaimat, vagyis csak a nadrágomat aztán hiper sebességgel mentem ki az ablakon sietve nehogy valaki meglásson. Életem első szeretkezése hihetetlen volt. Nem is gondoltam volna, hogy ez ilyen fantasztikus. Csak nem tudom, hogy ez felőle is szeretkezésnek minősült e. Mert én azt hiszem, hogy teljesen beleszerettem. Viszont tartok tőle hogy neki csak egy újabb pipa voltam a kit-fektettem-már-le listán. Ha ez lenne, akkor se bánom az előbbieket. Ő volt a tökéletes személy erre a célra. Hirtelen Jasper arca tárult elém. Nagyon belemelegedtem a gondolataimba. Ahogy végig néztem magamon már fel is öltöztem. Észre se vettem, ez fura.

-  Föld hívja Edward Cullen-t! - vigyorgott bátyám. Ennek meg mi baja?

- Mi van? - morogtam.

- Ne legyél morci Edward! Min gondolkoztál az előbb? - kérdezte. Bellán. Szerinted kinn? Az előbbi események betódultak elmémbe ezzel elöntve testemet melegséggel.

-  Te… Te… - mutogatott, mint egy agyalágyult, leesett állal.

- Mit akarsz Jazz? - tereltem a témát.

-  Öhm… csak megint gyakorolunk. - mondta elgondolkozva.

-Nagyszerű. - feleltem gúnyosan majd felálltam és ki akartam sétálni a szobámból, de testvérem megállított.

-Ki az Edward? Ki iránt táplálsz ilyen hatalmas érzelmeket? - kérdezte csendesen. Nem akartam elmondani neki. Még nem. Csak megráztam a fejem és kisétáltam. Tudja, hogy egyszer úgy is el fogom neki mondani ezért nem is kérdezősködött tovább.

*.*

A nagyterembe már harcoltak. Jobban mondva Jane harcolt Félixszel. Nem nagyon figyeltem az eseményeket. De mikor Aro szájából elhangzott a nevem már rögtön érdekeltek a dolgok. Előrébb sétáltam és megláttam ellenfelemet aki – ki lenne más – Bella volt.

Bella szemszöge

Part II.

Kint ahogy gondoltam, apám várt. Mi olyan fontos, hogy megzavart? Pedig szívesen élveztem volna még Edward társaságát…

- Apu? Mi az? - kérdeztem gyorsan, mielőtt még beindul a fantáziám. Uh, akkor lehetetlen lenne leállítani… Szerintem meg se állnék Edward szobájáig. De akkor lebuknánk.

-  Megint be kéne mutatnod a tudásodat a harc terén. Újabb gyakorlás. Most Edwardot kell szétverned. Mázlista vagy, mert rajtad nem tudja használni az erejét. Így nincs előnyben. De te használhatod rajta a te képességed. Így könnyen győzni fogsz. Ráadásul Carlisle gondolataiban láttam, hogy nem harcol annyira jól. Előtted még lesz egy kis gyakorlás másoknak is, Jane, Félix, Demetri is megküzdenek egymással. Vagy az őrökkel. - miután befejezte mondandóját, csönd telepedett ránk. Nem volt kínos, de nem is az a nyugodt csönd. Csak most jöttem rá, hogy mit mondott. Edwarddal kell harcolnom! Remélem Aro nem fogja megérinteni! Mert… hát, akkor mindketten kapnánk. Nem is keveset. Aztán meg a többi kalandomról is be kéne számolnom neki. Biztos nem ez lenne az életem fénypontja…

Edward vajon úgy gondol az előbbiekre, mint én? Remélem igen! Akkor… talán… valamikor… megismételhetnénk!

A francba, én másra nem is tudok gondolni?! Edward, Edward, Edward… Olyan vagyok, mint egy szerelmes tini. Már csak egy-két nagyon kicsi bökkenő van. Közel 3000 éves vagyok, ezért a tini nem a megfelelő szó. És nem vagyok szerelmes. Vagy… mégis? Meglehet.

Ha a topáz színű szemeire, vagy bronzbarna kócos hajára gondolok, rögtön úgy érzem, mintha pillangók röpködnének a gyomromban. Ráadásul olyan jó az ágyban! Vagyis… a… fürdőszobaszőnyegen! Nem hiszem, hogy kezdő. Majd meg kell kérdeznem tőle.

-  Bella… - hallottam meg apám hangját mellőlem. Teljesen elfelejtettem, hogy mellettem jön. - Ha lenne valaki, egy fiú, aki több mint egy barát, akkor azt megmondanád? - nyögte ki. Nem úgy volt, hogy nem tud a gondolataimban olvasni? Látszott rajta, hogy őt is kínosan érinti ez a téma… Ez kb. olyan, mint amikor szexuális felvilágosítást akart tartani 2500 éve. Pedig akkor már túl voltam az elsőn… és a másodikon… és a tízediken…

-  Persze. De megnyugodhatsz, még nincs senkim. - Remélem az-az egy szó, a „még” nem tűnt fel neki. Remélem, hogy hamarosan már nem lesz igaz ez a mondat…

Most akkor tényleg beleszerettem Edward Cullen-be? Nagyon úgy tűnik… De mi van, ha ő nem így érez? Akkor mit csinálok?

Bella, mikor lettél te ilyen félénk? - kérdeztem magamtól. Szép, már magamban is beszélek! Carlisle orvos, nem? Akkor nyithatna egy intézetet őrült vámpírok számára. Én lennék az első betege…

Amúgy tudom a választ az előbb feltett kérdésemre. Úgy tíz perce. És ezt is Edwardnak köszönhetem. Egyszerre utálom, és imádom őt. Ez hogy lehet? Utálom, mert megváltoztatott. Mert nem lehetek az, aki voltam. És imádom, mert… mert egyszerűen szerelmes vagyok belé. Jobb magyarázatot nem találok.

Már majdnem a nagyteremben voltunk, amikor felkeltem gondolataimból. Most a harcra kell koncentrálnom. És arra, hogy senki se vegye észre, hogy van valami köztünk Edwarddal. Már ha van köztünk valami. Erre még most se jöttem rá. Szeret, vagy, csak egy kaland voltam neki. Bár, ezt inkább ő gondolhatja rólam. Én voltam eddig mindig az, aki csak kihasználja az embereket - vámpírokat - egy-egy éjszakára. És - ha elhiszem, amit mond - ő még szűz. Vagyis az volt fél órával ezelőttig.  - húzódott ajkam mosolyra gondolatban. Edward Cullennél ezt is nehéz elérni. De nekem sikerült. Ez lennék én, aki mindenkit el tud csábítani. Bár, szerintem most már egy kicsit más lesz a helyzet. Ha Edward is úgy érez, ahogy én, akkor valószínűleg ő lesz a társam. Ha pedig nem, folytatom azt, amit az előtt csináltam, hogy idejöttek. Nem nézem, hogy ki az, nem az arc a lényeg, hanem… más! Tényleg, biztos hiányzom már a többi férfinek is a kastélyban. Vajon túlélik?

Amikor beléptünk a nagyterembe, már páran ott voltak. Jane, Félix, Demetri, ők felváltva küzdöttek. Cullenék közül ott volt a kétajtós szekrény, a szőke pipi, az anyuci, az apuci, és a gumilabda.  Csak Edward, és a szöszi srác nem voltak ott. Meg kéne tanulnom a neveket…

Szépen leültem a helyemre, Caius trónjára. Vagyis már nem az ő trónja. Az enyém! Jane és Félix harcoltak, amikor megérkezett Edward és a másik.

Edward nem nézett rám, a harcot figyelte. De én nem tudtam levenni róla a szememet. Tökéletes bronzbarna hajáról, amibe szívesen beletúrnék. Folyékony aranyszínű szemeiről, amik szinte megbabonáznak. Ajkáról, amikkel fél órája még engem kényeztetett. De jó is volt! Majd talán edzés után meglátogatom a szobájában…

- Isabella, gyere, ti jöttök. Sok szerencsét! - szólt apám.

- Ahhoz nem szerencse kell! - mosolyogtam rá.

- Egoista… - hallottam egy suttogásnál is halkabb hangot Cullenék felől. A szekrény srác volt az.

- Tessék? Nem értettem tisztán. Mondtál valamit? - néztem rá szúrós tekintettel.

- Nem mondtam semmit!  - mentegetőzött.

- Így is gondoltam!

- Edward! - szólt neki is apa. Felkapta a fejét, és középre sétált. Én is így tettem. Volt köztünk pár méter, de nem sok. Még így is éreztem a szikrákat köztünk. Támadóállásba álltunk, de egyelőre egyikünk se támadt. Láttam, hogy a gumilabda, és a párja kuncognak. Csak láttam, mert nem lehetett hallani. Biztos a törpe látott valamit, és az-az olyan vicces.

Aztán rájöttem, hogy nem csak ez a lehetőség van. A szöszi érzi az érzelmeinket. Ha bárkinek is el meri mondani…

Part III.

Ha valamelyik kinyitja a száját, akkor esküszöm, hogy úgy kidobom őket Volterrából, hogy többet eszükbe sem fog jutni, hogy ide jöjjenek, harc ide, vagy oda. Finoman mosolyogtam Edwardra, s vártam, hogy végre támadjon. Ehelyett ő is az én reakciómat leste, s féltem, hogyha ez valakinek feltűnik, akkor bajban leszünk. Tudtam, hogy nekem kell elkezdeni, de féltem őt bántani, pontosabban féltem őt megsebezni. Féltem, mert szerettem őt,  és nem akartam bántani, fájdalmat okozni neki. A hihetetlen gyengeség, amit a szemébe láttam azonnali támadásra késztetett.  Pimaszul elvigyorodtam, majd már ott sem voltam. A háta mögött voltam, s mikor automatikusan fordult felém gyorsan szaladtam el. Az előnyé nélkül esélye sincs.

Gondoltam kíméletes leszek, de arra nem számítottam, hogy majdnem ugyanolyan gyors, mint én. A meglepettségemet gyorsan félre kellett, hogy tegyem, mert támadó állásba állt, s engem nézett. Lelapult, akár egy oroszlán, s aranybarna tekintete engem vizslatott. Imádnivaló mézédes szemeibe elmerültem, s ki kellett volna tisztítanom a fejemet, de nem ment. Folyamatosan csak rá gondoltam. Milyen lenne, ha ismét eltöltenénk ahhoz hasonló édes perceket, mint amit az előbbi óráknak tűnő percekben csináltunk.

Aranybarna szemei kitérő mozdulataim láttán befeketedtek, s ajkain enyhén pimasz, rosszfiús mosoly húzódott. Most tényleg hasonlított egy kötekedős, tizenhét éves tinédzserfiúra.

Ajkaimat harapdálva ugrottam hátra szaltót, s ezzel együtt a hátára is ugrottam véget vetve a csatának. Ki hitte volna, hogy még akkor is nyerek, ha nem vagyok egészen magamnál?

- Azt hiszem én nyertem. – kacarásztam, majd felsegítettem Edwardot a földről.  – Na szóval, jobbnak látom belevetni magunkat a komolyabb harcra. – mondtam, s megsemmisítően néztem végig a kacarászó energiabombát, és a mellette álló szöszire. – Talán egy kicsit nagy falat vagyok egyeseknek... – néztem végig a társaságon, s a nagydarab szekrényre néztem, vagyis a nagy fekete medvére. Vette a célzást, s sértett képet vágott. – De ez nem feltétlenül rossz. – mosolyogtam. – A románok nem annyira jók, mint mi, viszont a létszámúk megrúgja a miénk kétszeresét is. Tehát, sajnos muszáj legalább jól harcolnunk, gyakorolnunk, és nem belevetni magunkat a közepébe. Nem lehetünk forrófejűek.

- Jane! – szólaltam meg, mire legkedvesebb őröm rám kapta a tekintetét. – Szeretném, ha te ügyelnéd a harcosokat, míg én elintézek valamit. – mosolyogtam, mire ő bólintott, s a többiekhez fordult. Elle hangját hallottam meg elsőnek, csicsergett, akár a kismadarak.

- Bella! – kiabált utánam.

- Mond. – mondtam kedvesen, amit ugye nem sok ember, akarom mondani vámpír halhat az én számból kicsúszni.

- Majd mesélned kell. – suttogta, hogy csak én halljam, mire felnevetve bólintottam.

- Ne aggódj emiatt, te leszel az első, akinek mindent elmesélek. – suttogtam, s ajkaim szélén ravasz mosolyocska bujkált.

- Nos. – fordultam csak a Cullenek felé. – Szerintem úgy lenne a legjobb, ha Alice egy kicsit kiállna, így jobban menne a gyakorlás.

- Miért? – kérdezte csilingelve Alice. A kis kobold nem volt letört, mert bizonyára látta.

- Mert nem akarom, hogy bárki is súgjon Jaspernek. – ravaszul elvigyorodtam jelezve, hogy tudom a pici titkot.

A kobold méretű lány csilingelve felkacagott ezzel bevirágozva Volterrát. Bólogatott, majd karon ragadott, s kitolt a teremből.

- Egy perc, és jövök. – mosolyogtam a többiekre. Furcsa, mert már úgy normálisan kétezer éve nem mosolyogtam.

Edward még nézett utánam, s tekintetétől megborzongtam. Már megvan ez utáni programunk…

Alice, amint kiértünk hallótávolságon kívül vidáman nézett rám.

- Tudom, hogy mit csináltatok. – mondta enyhe vádolással a hangjában.

- És? – kérdeztem enyhén kihívóan.

- Örülök neki. – mosolygott, majd leült a padra. Megpaskolta a maga melletti ülőhelyet, s finom mosollyal az ajkaimon leültem mellé.

- És? – néztem le a padlóra. – Mit szerettél volna?

- Ugye tudod, hogy Edward többet érez irántad, mint puszta egyéjszakás kaland? – kérdezte, s az aggódó hangszín benne volt csilingelő hangjában.

- Tényleg? – kérdeztem meglepetten, de a szívemet melegség járta át.

- Igen. – mondta. – Láttam egyes dolgokat, és szerintem itt nem lesz vége a kapcsolatotoknak. -  Ezen elgondolkodtam. Meg akartam kérdezni, hogy pontosan mit láthatott Alice, mert eléggé fúrta az oldalamat, de mielőtt még megkérdezhettem volna megrázta a fejét, jelezve, hogy nem kíván semmit sem elárulni nekem.

Nem bírtam megszólalni, nem bírtam válaszolni rá, mert tudtam, hogy szeretem őt, de mi nem lehetünk együtt, hisz én Aro lánya vagyok, őt pedig egy Cullen. Én emberekkel táplálkozom, ő nem. Én merészebb vagyok, ő megfontoltabb. Teljesen tűz, és vízként vagyunk a világon. Lehunytam a szememet, s a vidámság menten eltűnt belőlem, ahogyan folyamatosan elemeztem Alice szavait. Nem tudom mit fogok ezek után csinálni.

Éreztem, ahogyan megrázkódom, és ahogyan a furcsa érzések körülvesznek engem. Mi lesz, ha valamelyikünk meghal az ütközet során. Azt nem fogom túlélni. Én bele fogok halni, ha Edward meghal.

Alice észrevette rajtam a fájdalmat, de csendbe burkolózásom láttán nem szólalt meg, csak csendesen halad mellettem. Tudom, hogy nem az ő hibája mindez, de mégis éreztem, hogy inkább tartom most mindenkivel a jó három lépés távolságot.

Edward szemszöge:

Bella többé nem szólt hozzánk, rám sem nézett, és ez idegesített engem. Mi a gond? Mi a baj? Alice gondolataiból nem vettem azt ki, hogy ő okozta volna, de a bűntudat valamiért mégiscsak mardosta.

Bella bejelentette, hogy vége van a mai gyakorlásnak, és hogy holnap folytatjuk mindezt. Nem szólalt meg, hanem gyors léptekkel távozott.

Alice odaszökkent mellém, s megfogta a vállamat. Ránéztem apró kishúgomra, majd megszólalt.

- Menj utána, rossz dolgokat látok. – mondta, majd már ott sem voltam. Siettem, mert nekem is nagyon rossz érzésem volt. Ellepett az idegesség, és a türelmetlenség. Mi a baja Bellának? Mi az, ami bántja most őt? Alice, se senki nem tudta nekem megadni a választ, ezért nagyon siettem, hogy az imádott nőből szedjem ki a választ.

Kopogás nélkül nyitottam be, s ha nem vámpír lettem volna a sötéttől nem láttam volna semmit sem. Nagyon sötét volt, s az ágyon pillantottam meg barna hajú szirénemet. Arca furcsa fájdalmas fintorba vágott át, s csak ajkai rándultak meg jelezve, hogy tudja, itt vagyok.

- Menj el. – kérte, de szerintem valahol mélyen tudta, hogy úgyse fogom teljesíteni a kívánságát.

- Mi a gond? – kérdeztem tőle, s közelebb suhantam. Abban a pillanatban felállt, s hátrált két lépést. Miért ilyen távolságtartó?

Nem válaszolt, így közelebb mentem. Nem tudott hátrébb menni. Ugyan hely volt még neki, de mintha lebénult volna.  Gyorsabban mentem, mire a testünket csak pár centi választotta el.

- Mi a baj? – kérdeztem, s ajkaink csak pár centi választotta el. Éreztem finom leheletét az ajkaimon, ami felért egy áramütéssel.

 Nem válaszolt, helyette bánatos szemeit gyengéden az enyéimbe fúrta. Most fekete szemeibe bánat költözött, ami eddig még sosem láttam az én Bellámnak a szemében.

- Kérlek, ne hagyj el. – hallottam a hangját, majd ajkait az enyéimre nyomta. Kezeit a nyakamra kulcsolta, mire az én kezeim automatikusan tettem a derekára. – Maradj velem. – suttogta, s éreztem, ahogyan remeg.  

Új blog:D

Ismét egy új blog.:) AliceCarrorral, és Puszmóval karöltve írom. Nézzetek be, mert szerintem ilyet még nem nagyon olvastatok:D
http://mikorelmentel.blogspot.com/ 
Puszi: Jane;)

Társ kerestetik

Úgy döntöttünk, hogy keresünk még egy embert a csapatunkba.
Jelentkezzetek bátran ide, s egy msnen címe kérünk csak.:D
Puszi nektek.:D

Ízelítő a negyedik fejezetből ;D

Hogy ne törjön ki zendülés a Friss miatt kaptok egy kis ízelítőt:D
Direkt egy olyan részt választottam amit tuti rosszul értelmeztek :P
Ezért is vagyunk olyan szadisták xD :$

- Bella kincsem bent vagy? - hallatszódott apám hangja az ajtó mögül. Pont akkor, amikor megszólalt volna. Én meg abban a pillanatban lefagytam. Próbáltam higgadt maradni, de ez Edward ijedt tekintetétől nem nagyon ment, de valahogy még is sikerült.


Friss nem tudom mikorra várható :/ Az én részem már kész van ....
puszi xoxo

3. fejezet

Már itt is van a várva várt fejezet. Azért nem kell meghalni a friss hiánytól ám gyerekek. :-D Persze most is örülni fogtok Jane néninek. Egyébként azért nem tudtuk hamarabb hozni a frisst, mert azért sokszor elkerültük egymást, vagy éppen nem lehettünk gépközelben. Az a lényeg, hogy már itt vagyunk, és csiribú, csiribá! Itt a fejezet. Jó olvasást. Sok puszi: Evcu, Reby, Jane *___* 3. fejezet

 Már saját magamat sem értem akkor őt mégis hogyan?

Part I.

Heves volt mégis gyengéd és nagyon furcsa. Olyan volt mintha az előbbi csók előtt nem is csókoltak volna meg igazán. Mintha az eddigiek csak apró, ártalmatlan puszik lettek volna, amikbe egy cseppnyi érzelem sem volt. De pontosan milyen érzelmeknek is kellett volna lennie? Hiszen az csak szex. Semmi több. Egyszerűen csak két ember lefekszik egymással. E között és a szeretkezés között hatalmas nagy különbség van. Még életembe nem szeretkeztem. Hiszen ahhoz szerelem is kell. Ha így nézzük a dolgokat még én is szűz vagyok. Ugyan olyan, mint Edward. Apropó Edward. Ő még mindig csókolgatta az ajkaimat. De semmi tapi. Semmi illetlen mozdulat. Tökéletesen úriember volt. Hihetetlen különös és bizarr érzés ez, az én jégszívemben olyan amilyet még nem éreztem és ezért nem is tudom megmondani mi is az. Váratlanul húzódott el ajkaimtól. Nekem pedig gyötrő hiányérzetem lett. Csak bámult rám azokkal a tökéletesen aranybarna szemeivel. Jézusom Bella! Nem szoktak neked ilyen nyálas gondolataid lenni. Azonnal hagyd abba! Hiszen te vagy az érzéketlenség és a kegyetlenség megtestesítője. Úgy éreztem menten szétrobbanok az ellentétes érzelmektől. Edward pedig még mindig csak nézett. Kezdett ez egy kicsit túlon túl is bensőséges lenni. Ráadásul semmit sem értettem. Ezen a pasin kiigazodni olyan, mint hóviharba megkeresni a fehér macskát. Lehetetlen. Időrabló és hasztalan. - Miért jöttél utánam? - kérdeztem rá. Miközben nem túl feltűnően, de távolabb húzódtam tőle. Nem az hogy nem szerettem a közelében lenni. Sőt egyenesen megvesznék, ha a lehető legközelebb lennék hozzá és testünk eggyé válna… Oké Isabella most hagyd abba! - Nem tudom. - mondta értetlenül. Úgy látszik, tényleg nem tudja. De akkor miért? - Talán csak nem szeretem látni, ahogy mások, szenvednek. - lágyult el a hangja - Mi van? Én nem szenvedek! Ki kérem magamnak. Csak egy picit bizonytalan vagyok semmi több. - Ezt nem értem. - vallottam be. - Semmi nem köt hozzád mégis utánam jöttél. Miért? -  Érted, Bella! – felelte - Azért aki itt vagy! - tette kezét szívem fölé, ami már közel 3000 éve nem dobbant egyetlen egyet sem. Perverzebbik énem előbújt és azt akarta, ha nem csak a mellem felett lenne keze, hanem a mellemen is. De ez csak képzelgés volt. Mivel Edward egy utolsó édes csók után ott hagyott. Miért érzem azt, hogyha nem kapom, meg abba bele halok? Tudom, hogy ez fizikai képtelenség lenne. De úgy érzem, tehetetlen lennék nélküle. Ennyire szexre még nem vágytam. Hűha… sürgősen ki kell szelőztetnem a fejem. Pillanatok alatt kaptam magamra az extra feszülős bőrnacimat és a motoros kabátomat. Majd elindultam megkeresni apámat. A szobájába volt és éppen olvasott valami ezer éves regényt. - Apuuuu! Elmehetek egy picit motorozni? Nem megyek messzire és hamar hazaérek. - hadartam el egy szuszra. Mire csak elmosolyodott. - Okééé.  – nyújtotta el a szót. Olyan furcsa valami volt a szemébe. Talán reménykedés…    - Semmi: Nem kislányom, mert veszélyes, ha egyedül mászkálsz odakint és ehhez hasonló sületlenségek? - néztem rá döbbenten. Mire csak mosolyogva megrázta a fejét.

- Megérdemelsz egy kis pihenőt kincsem. - apám tényleg nagyon szeretni való, ha nincs éppen munkába. - Köszönöm. - mosolyodtam el én is. Majd vidámságomba - ami fogalmam sincs honnan jött - nyomtam egy puszit az apukám arcára, amit ő meglepődve tapasztalt, de úgy láttam örült neki. Vámpír sebességgel rohantam a garázsba. Bármily meglepő, de van garázsunk. Tengernyi, fantasztikus, olasz sport kocsival. Na meg az én csodaszép fekete 2010-es Honda V4-esem. Kecsesen felpattantam rá. Aztán kisüvítettem a bejáraton egyenesen Volterra utcáira. Az emberek csak egy fekete csíkot láthattak belőlem. Már a kapun is kinn voltam. Imádtam nézni a tájat. Olyan meg nyugtató volt. Talán ilyenkor nem a kemény, érzelem mentes, néha dühös Bella voltam, hanem a nyugodt Bella. A fejem kitisztult a menet széltől és azon kezdtem gondolkodni, hogy mióta is állok én így Edwardhoz. Miért akarom ő ennyire? Miért nem felel meg Damon is? Hisz’ ő is ugyan olyan férfi, mint a többi. Mit adhatna nekem, amit a többi nem? Mije van neki, ami a többinek nincs? Végül is arra jutottam. Hogy semmi. Mindegyik férfi egyforma, farkuk által vezérelt, jó esetben pedig lepedő akrobata. Edward pedig nem is csinálta még. Csak azt nem értem miért izgat ez fel engem. Ha most egy biciklin ülnék… Nem hiába, a Csajok a csúcson az egyik kedvenc filmem. Úgy éreztem nekem kell bevezetni Edwardot a testiség rejtelmeibe. Ugyan már, ki lehetne nálam jobb alany erre? 3000 évem volt kitanulni a dolgokat. Olyan gyorsan fékeztem le hogy majdnem csináltam egy bukfencet a drágaságommal. Ismerős illatot éreztem. Csak azt nem értem mit keres itt Olaszország közepén. A semmiből termett előttem. - Bella, szívem. - köszönt nyájasan és kézen csókolt. Hm… egy ötlet kezdett körvonalazódni fejembe. - Fernando. - köszöntem vissza én is egy csábos mosoly kíséretébe. Na lássuk igazam volt e az előbb. Fernandot még a déli vámpírharcok idején ismertem meg. Hát nem véletlenül van ilyen Argentin szappanoperába illő neve. Már akkor is rámásztam egyszer. Vagy talán kétszer. A fene se számolja! Veszett vadként csaptam le ajkaira. Ő pedig értve a célzást azonnal tevékenykedni kezdett. Gyengéden lefektetett a földre. Mondanom sem kell, hogy az az országút kellős közepe volt. Rettentő gyorsan haladtunk. De tudtam, hogy nem kell feltétlenül lassú gyengédség ahhoz, hogy egy jót szexeljek valakivel, lehet eszményien gyors is. Ruhámat ügyesen lehámozta rólam, hogy azért legyen miben haza mennem. Én is így tettem. Miközben szüntelenül simogatott lábaim között. Egyre jobban akartam őt. És meg is kaptam. Egyetlen, határozott mozdulattal hatolt belém és esze-veszett tempóba hajtott minket a végső cél felé. Amit kis idő után el is értünk. Kimerülten és teljesen kielégülten hanyatlottam izmos mellkasára. És igazam volt. Nem kell Edward ahhoz, hogy egy jót élvezzek. Vagy mégis… - Edward! - nyögtem kéjesen még mindig alkalmi szexpartnerem mellkasán feküdve. - Mondtál valamit Édes? - kérdezte. EZT HANGOSAN IS KIMONDTAM? Te jó ég? Mi a fészkes fene történik velem? Rekordidő alatt öltöztem fel és egy gyors búcsúcsók után ott hagytam meztelenül a vámpír férfit, nem hallgatva méltatlankodó mondatait. Valószínűleg úgyse találkozunk az elkövetkezendő 500 évben. Ha egyáltalán megérem még azt az időt. Ami az elmém jelen állapotába nem is olyan biztos. part II. Hazafelé gyorsabban hajtottam, pedig ha azt nézzük, mennyire száguldozva jöttem, ez elég nehéz. Tényleg változom. Miért nem maradhatok az, aki közel 3000 évig voltam? A jégkirálynő. Akit nem érdeklik a következmények. Aki gond nélkül elcsábít minden pasit. Akinek senki se mond nemet. Aki nem az érzelmeinek él. Akit nem érdekli mások véleménye. Megváltoztam. Edward megmondta. De én nem akarok megváltozni! Amikor hazaértem, - haza? - rögtön a szobámba mentem. Nem volt kedvem semmihez. Az ajtót bezártam, bementem a fürdőbe, és megnyitottam a csapot. Bevittem magamnak a ruháimat, - amik az átlaghoz képest szolidnak mondhatók - és a fürdő ajtaját is kulcsra zártam. Hogy miért, azt nem tudom. Eddig sose zavart, ha valaki meglátott, vagy rám nyitottak. Most meg? Változom… Ledobáltam magamról a ruháimat, és beleültem a jó forró vízbe. Nincs szükségünk fürdésre, de néha jól esik. Tettem egy kevés fürdősót is a vízbe. Apa mindenből a legjobbat veszi meg nekem, így ebből is minőségi árut kaptam. Órákon át áztattam magam, és gondolkoztam. Főként Edwardon, és, hogy mi van köztünk. Na, jó, csak ezeken. Miért kell olyan elképesztően jól kinéznie? A kócos bronzbarna haja, amibe legszívesebben beletúrnék… Gyönyörű mézarany szemei, amik teljesen megbabonáznak, mikor beléjük nézek… Szépen kidolgozott, bár nem túlzottan izmos felsőteste… Hívogató ajkai… ÚR ISTEN! Én most tényleg belészerettem?! Ijedten ugrottam ki a már kissé elhűlt vízből. Nem lehet. Csak egy férfi. Ugyanolyan, mint Demetri, vagy mint Félix. Szinte láttam a kisangyalt, és a kisördögöt a vállaimon. Az egyik azt mondta, hogy jöjjek össze Edwarddal, állapodjak meg valaki oldalán. A másik pedig azt, hogy hagyjam a fenébe Edwardot, ő max egy szexpartner lehet. Csak egy baj van. Nem tudom, hogy melyik mondta melyiket. Érveket soroltak fel. Érvek. El kell döntenem, hogy mit akarok! Ez így nem mehet tovább! Nem lehet, hogy egyik pillanatban még teljesen odavagyok érte, a másikban meg már csak egy játékszer, mint a többiek! Mert ők csak játékok voltak számomra. A kisgyerek is játszik, ha unatkozik. Én is unatkoztam. Ezért játszottam. És jól éreztem magam. De fel kell, hogy nőjek! Nem maradhatok tovább az, aki voltam! Bár… a gyerekek is játszanak. Nekik se tilos. Hát akkor nekem mért lenne? Utálom Edward Cullent! Miatta nem látok tisztán! Miatta egy káosz most az életem! Miatta szenvedek már a saját gondolataimtól is! Miatta nem bízok az elveimben! Ez elvekben, amikben közel 3000 évig bíztam! Mit akarok? Az maradni, aki voltam, és ez azzal jár, hogy el kell küldenem Edwardot, és a családját, hogy újra visszatérhessek ahhoz, ami, és aki voltam. Akarom én ezt? Lehet. Nem tudom.  Vagy hagyjam, hogy még jobban beleszeressek, és… és… nem tudom, mi legyen. Nekik el kell menniük, ha a harcnak vége. Ha egyáltalán túlélik addig. És remélem, az idegeim is megélik azt a napot. Ha elmennek, nem hiszem, hogy valaha még látom őket. Az a baj, hogy nem tudok dönteni. Vagyis dönteni, azt tudok. De nem vagyok benne biztos, hogy jól döntök. Mi van, ha itt a nagy szerelem. Ami mindenkinek kijár. És én elszalasztom ezt a lehetőséget. De lehet, hogy ő is csak egy nagy tapló, és amikor még jobban belészeretek, összetöri a szívemet. De eddig csak én törtem szét a szíveket! Nem érdekeltek mások, a saját érdekeimet néztem. De… most már bármi megeshet. Amit nem akarok, az is. Ilyen az élet. Nem mindig az történik, amit szeretnénk. Megint visszatértem a kérdéshez. Mit is szeretnék valójában? Még gondolkoztam volna tovább, amikor hallottam, hogy a fürdő ajtajának zára koppan egyet, nyílik az ajtó, és belép rajta…. Part III. ….Edward. Ez meg mi a francot kereshet itt? Mármint nem mintha nem örültem volna annyira neki, hogy madarat lehetett volna velem fogatni, de most döntöttem el, hogy utálom őt, mert megváltoztatott engem. De egyben piszkosul bele is szerettem, szóval a távolságtartás lesz a legjobb ötlet, amit valaha is kitaláltam cirka 3000 éven keresztül. Hajrá Bella! Apropó. Gyorsan tekertem magamra a törölközőt, hogy Edward ne lásson meg olyat, amit nem kellene. Mióta lettem én szégyenlős? Uram Isten! Csak egy csíkot vettem észre, s Edward teste azon nyomban az enyémnek nyomódott, ajkai pedig a vállamat kényeztették serényen. Persze semmi gondom sem volt, mert hangos nyögésekkel válaszoltam rá, s meg-meg remegtem, pedig ez sem szokásom. Persze ezt is ki hozta ki belőlem? A Becses Neves Edward Cullen! Meg sem tudtam elszakadni tőle, és az ajkaitól. Valahogy, mikor azok hozzám érnek az ellenállásom szertefoszlik, mint a pára a fürdőszobában, amiben csak mi ketten vagyunk csak… Edward megérezhette az ötletemet, mert csak még közelebb nyomta hozzám a testék, s megmarkolta a törölköző szegélyét. Nem csináltunk mást egyenlőre csak csókolóztunk, de mégis éreztem, hogy a fellegekbe járok. A fellegekbe egy olyan angyallal, mint Edward. Finoman túrtam bele kócos, bronzbarna hajába, s élveztem, ahogyan izmos teste nekem nyomódik, emellett férfiasságának központja is jelezte, hogy kíván engem. Bár ebben nem volt kétségem… Miért is lett volna? Nem hiszem, hogy azért jött be ide, és csókolt meg szenvedélyesen, hogy sakkozni hívjon, nemde? - Edward. – nyögtem a nevét, s a forrónak éreztem a levegőt. Az arcom bizsergett, s ahol a kezei hozzáértek bőrömhöz megborzongtam. Kezei egyre lejjebb haladtak, s majdnem felsikoltottam, amikor megéreztem a kezeit a combjaimon. Maga köré csavarta azokat, mire persze rögtön reagáltam azzal, hogy letéptem róla a pólóját.  Ha már rajtam is elég lenge öltözék van ő se maradjon ki a jóból. Felkuncogott, majd azokból sóhaj lett, mikor áttértem a nyakára, s azokat borítottam be érzékinél érzékibb puszikkal. Egy hirtelen ötlettől vezérelve haraptam bele a nyakába, mire egy hangos morgás kíséretében eltűnt rólam a törölköző, s én pedig vigyorogva téptem a le a gatyáját. Remélem Alice erre is gondolt, mert nem szeretném, ha szegény Edwardnak alsó gatyában – persze, ha meghagyom egyáltalán – kellene visszamennie a szobájába. - Edward. – nyögtem fel, mikor kezei egyre lejjebb haladtak a lábamnál, egészen a…

Na?  Na? Kíváncsiak vagytok mi? Hát ez van :D. Most csak várjatok, tépjétek ki a hajatokat, és várjatok, várjatok, várjatok, aztán kész lesz talán a ropogós süti, de az is lehet, hogy Evcu néni közbeszól, hogy: ELÉG! *csíntalan mosoly* Szóval drukkoljunk. Tudom, hogy az idegeitekre megyünk, de legfőképp Jane, élvezzük. X"D Sok puszi: Evcu, Reby, Jane

Új blog

Nézz be:D  Felveszek egy társat. Jelentkezz ^^

http://verdemona.blogspot.com

2. fejezet

 

2. fejezet—Csábítás

Part I.

Szája hevesen tapadt az enyémnek. Damon jó az ágyban. De azért Félix-et sem kell félteni. Keze már a fenekemet markolta kezem pedig pólója alatt kalandozott. Hmm… Félix igen csak kívánatos férfi. A nők csak úgy epekednek utána. De ő is olyan, mint én, csak is alkalmi szex szerepel a listáján. Pont ezért jó vele lefeküdni. Mindig tudja mit, hogyan csináljon. Kezei egyre feljebb matattak. Lassan simogatta lejjebb rólam a pólómat és hevesen kapott ajkaim után. Azért engem sem kellet félteni. Egyetlen mozdulattal téptem le róla az ingjét. Ajkaimmal egyből lecsaptam hihetetlenül izmos mellkasára. Ő pedig nyakamat hintette be csókokkal. Totálisan felizgultam már. Erre rátett még egy lapáttal, hogy egy hatalmasat harapott a nyakamba. Mindig is szerettem, ha egy férfi picikét heves. Nem bírtam tovább, ujjaim már a nadrágjába kényeztették a kis Félixet. Ő pedig istenien masszírozta mellemet.

- Kívánlak! - nyögött bele fülembe. Majd beharapta a fülcimpámat.

- Játszunk? - kérdeztem izgatottan. Mire kaptam egy vad csókot ajkaimra. Ezt igennek vettem. Akkor mi is legyek? Oké, kezdjük egy kis huncutkodással. Egy pillantás alatt változtam át szexi fehérneműs istennővé. nem voltam önbizalom hiányos. De valljuk, be nem én vagyok a legszebb a világon. De ezen könnyen tudunk változatni. Hanyatt döntöttem Félix-et és lovagló ülésbe ráültem. Majd végig húztam kezeimet mellkasán. Na, ettől aztán beindult és egy olyan, csókkal egybe kötött taperolást adott, hogy a nevemet is elfelejtettem. Így a képességemnek is annyi. Most megint Bella voltam. De csókcsatánkat egy meglepett hang szakította félbe.

- Mi a fene? - dünnyögte Demetri. - Bella te vele is kavarsz? De hogy? Haver ne má’! - nyavalygott, mint egy hisztis kiscsaj.

- Dem, hagy már! Nem igaz hogy nem vetted észre! - mondta Félix. Ez igaz. Nem is értem hogyan nem tűnt ez még senkinek sem fel. Na, jó aki „érintett” annak igen. Na de hogy a nagy Aro Volturi kicselezhető… De a meglepetések sorozata itt még nem ért véget.

- Mit nem vett észre? - hallatszott egy hang. Jézus istenem ez Edward volt, Demetri melöl. Én meg itt parádézok egy szál melltartóba meg egy 10 centis szoknyába, amiből totál kilátszik a tűz vörös csipke tangám. De én ettől miért is vagyok zavarba? Én a nagy pasi faló Bella? Atyám csak nem érzelgős és szégyenlős is lettem? Oda lesz a hírnevem.

- Mit keresel itt? - kérdeztem nem törődőm stílusban. Pedig belül még mindig zavart voltam és még mindig Félix szerszámán ültem. Ami már igen kidudorodott a farmerján keresztül.

- Ezt én is kérdezhetném tőled. - mondta ugyan olyan fagyosan, mint én az előbb. Na, mi van? Nem igaz hogy nem indul be rám? Nem hatja meg egy félig meztelen csaj látványa? Miből van ez? Nagyon nem foglalkoztam vele, legalábbis próbáltam úgy tenni mintha nem érdekelne. Gondolom megunta a várakozást és ezért kibökte, amit akart. Na, végre.

- Srácok! Jasper beszélni akar veletek. – mondta - A harcról szeretne valamit kérdezni. -

A fiúk igen csak szegényes lelkesedéssel indultak el. Félix még nyomott egy apró puszit a számra majd kisétált az ajtón. Engem pedig itt hagyott. Teljesen beindulva. Egyedül.  Vagyis nem. Edward még itt volt. Vajon milyen lehet ruha nélkül? Egészen meglódult a fantáziám.

- Ne is álmodozz róla! - mondta tömény gúnnyal a hangjába. Ezt a mondatát nem értettem.

- Tudom, mit akarsz. Látszik a szemedből. - vetette oda. Nekem senki se mondjon olyant, hogy nem akar engem! Szórakozni akarsz Eddy? Én benne vagyok… Csábítási hadművelet: csapó egy.

- Fogalmam sincs, miről beszélsz… - rebegtettem meg ártatlan kislány módjára a szempillámat. Aztán extra szexin hátra dobtam a hajam és megnyaltam a számat, mellemet pedig kijjebb toltam.

- Aha. Persze. Azért próbálsz elcsábítani. - a francba. Oké Edward Cullen meglátjuk, meddig bírod még. Lassan álltam fel és közben végig simítottam melleimen.

- Nézd Bella! Én nem fogok lefeküdni egy olyan lánnyal, akinek már a Volturi nagy része meg volt. - azzal pedig kisétált a szobából. Most akkor burkoltan azt mondta, hogy egy lotyó vagyok? Ez azért fájt. Ha ő is ennyi ideig rohadna ezen a hülye helyen, akkor ő is így látná a dolgokat. Ez szörnyen megalázó volt. Még is vonzott engem ez a srác. Nem hagyhatom annyiba a dolgokat. De mi van, ha Edwardnak nem a megjátszós hülye libák jönnek be? Lehet az érzelmes Bellát kéne adnom? Nem tudom. De ki fogom deríteni.  Villám gyorsan gomboltam be a szoknyámat és indultam el Edward után. A folyósón nem láttam sehol. Úgy látszik meg kell keresnem a szobáját.

Part II.

Gyorsan visszaszaladtam a szobába, és felkaptam a köpenyemet. Nem járkálhatok így a folyosón, még Aro észrevesz! Nagyon közel voltam a szobámhoz, ezért azt a szobát néztem meg először, ami fölötte van. Bekopogtam, had lássa, illedelmes is tudok lenni.

- Szabad! - kiálltott ki. Tehát ez az ő szobája. Mekkora mázli. És miért van nekem egy olyan érzésem, hogy Alicenek is köze van ehhez?

Gyorsan elhessegettem a gondolatot, és beléptem. Az ágyon feküdt, hanyatt. Hm...

- Már megint te? Nem mondtam még, hogy engem nem fogsz elcsábítani? Nem? Akkor most mondom. És kérlek, menj el. - nehezebb lesz, mint gondoltam. Kezdjük szép szóval, majd letámadom. Ha az se jön be, és minden kötél szakad, ráveszem a képességemmel.

- Csak azért jöttem, hogy elnézést kérjek. - kezdtem óvatosan. Ez nem én vagyok! - Most biztos egy lotyónak tartasz, de..

- Hát, ebben igazad van! - mondta. Ez fájt!

- Befejezhetem? - kérdeztem kicsit mérgesen. -...de szerintem te se bírnád ki, ha 3000 évig kéne itt rohadnod a kastélyban. Hány éve is élsz? 100? - bólintott. Ezt eltaláltam... - És szereted az életed? Nem tudom, de nem is érdekel. Ott van melletted egy szerető család. És nézz csak magadra! Akármelyik nőt megkaphatnád. Embert, és vámpírt egyaránt. És még sincs barátnőd. Gondolom még szűz vagy... Én már közel 3000 éve vagyok ide bezárva. Apám nem enged ki, mert veszélyes! Mit csináljak HÁROMEZER évig? Menjek apácának? Vagy üljek a szobámban, és várjak a szőke hercegre, aki megment? És mitől mentene meg? Szeretem apámat, de vannak dolgok, amikről nem tudhat. Kb. az egész életem ilyen, de ez nem lényeg. Ha annyi időt éltél volna már ebben a kastélyban, mint én, hidd el, te is így álnál a dolgokhoz. Az elején - pár évtizedig - még én is ilyen voltam, mint te. De utána, megtanultam élvezni az életet.

- Lehet, hogy nem bírnám ki, de én próbálkoznék. És nem vagyok a helyedben. Szóval ezért kár aggódnod. Most kérlek, menj el!

Nem hallgattam rá, és odasétáltam az ágya mellé. Hátha csak egy kis bíztatásra van szüksége...  Szépen levettem a köpenyemet, - csak ennyit vettem fel Félix szobájában, mert sajnálatos módon a toppom szétszakadt - és odafeküdtem mellé. Végignézett rajtam, megállva egyes részeknél, de aztán elfordult. Fél siker. Nekem háttal feküdt, az oldalán, ezért szép lassan végighúztam a kezemet a hátán.  Egészen a nyakától a nadrágjáig. Bele is borzongott az érintésembe. Már kezdtem azt hinni, hogy megtört a jég, de arrébb gurult. A francba! Én is arrébbgurultam, és most az oldalán húztam végig a kezem, a térdéig. Még vámpírhallással is alig, de hallottam egy apró elégedett morgást. Ajkaim mosolyra húzódtak. Nem tagadhatja, élvezi. Pedig ez csak két apró simítás volt... Hanyatt fordítottam, és szenvedélyesen megcsókoltam. És csodák csodájára visszacsókolt! Azért mert már ennyit elértem nála, kitüntetést kéne kapnom.  Megfogtam a kezét, - és úgy, hogy szerintem észre se vette - a derekamra helyeztem.

-Nem kéne... - nyögte, amikor elváltak ajkaink, és a nyakát kezdtem csókolgatni. Végighaladtam a füle mögötti gödröcskétől egészen az inge széléig. Lovagló ülésbe tornáztam magam rajta, és kigomboltam két gombot az ingén. Csak lassan, óvatosan, nehogy elmeneküljön előlem. Megértem én, hogy időre van szüksége, de nem volt neki elég az a száz év? Kigomboltam még két gombot, és a mellkasát - már ami kilátszott belőle - is végigcsókoltam. Összeszorította a fogát, hogy ne halljam a nyögését. Mondhatni nem sok sikerrel. Egy picit megmozgattam a csípőmet, hátha felbátorodik. A hatás nem maradt el, éreztem, hogy kíván engem. Már nyúltam volna az ingéhez, hogy még pár gombot kigomboljak, amikor kopogtak. Komolyan mondom, megölöm azt, aki jött. Nem tudom, hogy legközelebb mikor lesz lehetőségem Edwarddal kettesben maradni. Mondjuk, meglátogathatnám holnap... - húzódott perverz mosolyra a szám.

-Tudom, hogy nagyon jól elvagytok, és nem is akartalak titeket megzavarni, de Aro mondta, hogy szóljak nektek, hogy vár. Vagyis láttam, hogy fél perc múlva idejön, és nagyon meglepődik, amikor titeket együtt talál. Kéne tartanod egy újabb bemutatót Isabella. És hoztam ruhát is. Láttam, hogy szükség lesz rá. - hadarta el a jövőbe látó gumilabda. Majd meg kell neki hálálnom. Mivel is…? Mondjuk nem hajtok rá annyira, a barátjára. Persze, ha véletlenül kettesben maradnánk... Nem garantálok semmit!

-Gyorsan az ajtóhoz szaladtam, és kinyitottam azt.

-Köszi! - vettem el a ruhákat. Rám kacsintott, de azért eltátogott egy "Hagyd békén a férjem!"- et, amire én egy mosollyal, és egy kacsintással válaszoltam. - Meglátom, mit tehetek.

Bezártam az ajtót, és Edwardra mosolyogtam. Szerintem meg se mozdult, mióta leszálltam róla.

-Edward, öltözni kéne! Aro rögtön itt lesz. - hangom hallatán felpattant, és gyorsan begombolta az ingét.  - És kérlek, ne köpj be neki.

-Jó. - mondta. Nem tudom, hogy mennyire bízhatok meg benne, de az ő érdeke is, hogy ez titokban maradjon. Ha kiderülne a múltam, Aronak végeznie kéne a fél Volturival, plusz néhány nomáddal. És Edward Cullent se hagyjuk ki. Én is felvettem a ruhát, amit Alice hozott, rá pedig a köpenyemet. Leültem az ágyra, és Edward is helyet foglalt mellettem. Olyan jól néz ki. Remélem hamar vége lesz a gyakorlásnak, még terveim vannak mára!

-... szóval ez az én történetem. - Mondta Edward, és az ajtó felé bökött. Már én is hallottam apám félreismerhetetlen lépteit. Csak néha jön ő szólni, hogy menjek, általában küld valakit.

- Köszi, hogy elmondtad! - mosolyogtam rá apuci kislánya mosollyal. - És mié... - kezdtem bele az új kérdésbe, de tudtam, hogy már nem lesz időm befejezni. Jól is számoltam, Aro pont akkor lépett be, amikor gondoltam.

- Helló fiatalok! - mondta. Ha nem a nagyteremben van, vagy hivatalos ügyben jár, egészen... laza. Mindenki azt hiszi, hogy a Nagy Aro Volturi milyen szigorú, és gonosz, de velem nagyon kedves. Azért mert a lánya vagyok. - Örülök, hogy sikerült összebarátkoznotok, de most gyertek a nagyterembe! Isabella, megint a földbe kéne verned valakit. - mosolygott büszkén. Már majdnem kint volt a szobából, és kezdtem megnyugodni, hogy semmit se vett észre, amikor visszafordult. - És Edward, el van gombolva az inged. - Nem volt semmi fenyegető él a hangjában.

 Amikor kiment, csak akkor jöttem rá, hogy majdnem lebuktunk. És ha nem jön Alice, akkor le is buktunk volna. Nem is kicsit!

Part III.

Oké, valaki leállíthatná végre a gyermeteg izgatottságomat. Hahó, valaki! De persze szokás szerint nem jött segítség, én pedig csak előre mentem a hideg álcát gondosan az arcomra helyeztetve. Azon gondolkodtam, hogy miért kell neki itt lennie, miért kell elrontani a csodálatos életemet? Jó, ez közel sem van a csodálatoshoz, de kifejezetten egész jól szórakozom a fiúkkal.

Három ezer évig ilyen voltam, most mért érzem mégis a változás bűzös szagát?

Nem akarom változni, nem akarom, hogy ezt hozza ki belőlem, mégis automatikusan változom minden beszélgetésünkkor. De ezt nem akarom, próbálok ellenállni.

Saját magam akaratával nézek szembe, s remélhetőleg győzedelmeskedem, s ha elbukom, akkor sincs minden veszve, hisz ha „véres” bosszút állunk utána még élhetek, feltéve ha nem halok meg az ütközet során.

Edward csendesen haladt mellettem, míg én magabiztos léptekkel haladtam befele. Mikor az ajtóhoz értem kifújtam a levegőt, majd kinyitottam az ajtót. A magas sarkúm kopogásán kívül csak a halk lélegzetek ütemes zaja adott hangot, s körülnézve megláttam a vigyorgó Alice Cullen-t, s a Cullen család többi tagját köztük Emmettet, akinek a szemében vágyakozás fénye csillant. Hát most orra bukott, mert nem vagyok hajlandó most vele gyakorolni. Ő nem pont nekem való ellenfél. Inkább a tudalékos szöszit, vagyis Jaspert hívom verekedni. Pontosabban én ütök, ő esik.

Alice felkacagott, de nem volt hajlandó elmondani a többieknek az okát, s mikor végre odaértem eléjük – magas sarkúban gyorsan mozogni még egy vámpírnak sem könnyű – szemben álltam velük, míg a többi őrt, s katonát figyeltem.

- Oké, tegnap megmutattam az alapokat. – figyeltem végig az apróbb kis csapatot. – Most viszont nagyon kevés időnk van, szóval ma többet, és hatékonyabban gyakorolunk. – válaszoltam, s a szemeimet ismét végigjárattam a kis társaságon, plusz a katonáimon.  – Szöszi! – intettem a szöszi felé, mire Emmettel együtt elvigyorodtak.  – Gyere, úgy tudom te nagyon sokáig harcoltál, kiképezted az újszülötteket, meg ilyenek.

Bólintott, majd szó nélkül jött közelebb hozzám. A szemeimet összeszűkítve vizsgáltam őt, minden rezdülését nyomon követtem. Intettem a kezeimmel, hogy közelebb is jöhetne, s megtette. Elvigyorodtam.

- Tehát, tegnap már mondtam, hogy nem kell annyi erőt belevetni a támadásba. Hatékony lehetsz erőbeosztással is. Azt is megtanultuk, hogy mindenhova kell összpontosítanod különben olyan hamar elintéznek, hogy még pislogni sem lesz időd. Alice, és Edward hatalmas előnyben vannak. Meg persze az erővel, vagyis tehetséggel rendelkező vámpírok. – Alice elmosolyodott, majd a férjét nézte. – Tehát akkor folytassuk.

Jasper, mintha csak erre várt volna próbált a hátam mögé lopózni, hogy onnan tudjon elintézni. Nem jött be, mert megfogtam a karját, megcsavartam – úgy, hogy ne okozzon neki se sérülést, se fájdalmat -, s a hátára tekertem.

- Nem jött be. – mondtam ellökve őt. A szemeimet behunytam egy pillanatra, s hallottam, ahogyan Jasper suhint egyet a kezével. Tudtam melyik irányba, milyen erővel, és ilyenek. Egy egyszerű ütéssel megfogtam a kezét,s saját maga ellen fordítottam a támadását, azzal, hogy a kezét megfogva átugrottam rajta, s dobtam neki a falnak.

- Az igen. – Emmettnek nyitva maradt a szája, muszáj volt elnevetnem magamat.

- A harmadik legfőbb dolog: tudd használni azt, amid van. – mondtam egészen komolyan, s a kezemet odanyújtottam Jasperhez, hogy segítsek neki felemelkedni. Elfogadta a kezemet, s nem felejtette el megköszöni.

- Köszönöm. – porolta le a vállát, mert az eléggé falas lett.

- Szívesen. – mikor lettem én ilyen? Mert ez most tökre automatikus volt. Elég legyen, elég legyen, elég legyen!

A rémületemet az zavarta meg, hogy tudtam mindenki azt várja, hogy megszólaljak.

- Mindjárt jövök, addig gyakoroljatok párokba oszolva. – mondtam,s gyors léptekkel indultam ki az ajtón. Én nem lehetek ilyen! Én egy jégkirálynő vagyok soha fel nem oldódó páncéllal!

ÉN NEM VAGYOK RENDES! ÉN NEM VAGYOK KEDVES! ÉN NEM VAGYOK FAIR! ÉN EGY KEGYETLEN NŐ VAGYOK!

Mikor kiértem az ajtón gyorsan bementem az egyik szabad szobába, s kifújtam a levegőt. Kinéztem az ablakon, figyeltem a tájat, s nem hallottam semmit sem, mert mindent kizártam. A kezeimbe vettem az ablakkeretet, s azt szétmorzsoltam.

…én nem akarok más lenni, mint ami voltam, én nem változhatok. Ugyan az maradok, ami eddig.

- Egyre jobban változol, igaz? – kérdezte egy ismerős hang. Edward hangja.

- Nem. – morogtam oda sem figyelve rá.

- Dehogynem. – lépett mellém. – Tudom. Érzem, Jasper is érzi, és mindenki látja a változást.

- Nincs semmilyen változás, érted? – förmedtem rá. Én egy jégkirálynő vagyok, egy jégkirálynő…

- Dehogynem. – makacskodott.

- Nem! – kiáltottam, majd akkorát ütöttem a falba, hogy lejött a fél vakolat.

- Bella, ne tagadd, kérlek. – mondta.

- Most mi van, bassza meg? – kiabáltam. – Eddig utáltál engem most se legyen másképp!

- Nem utáltalak. – tagadta.

- De utáltál. – makacskodtam. Ő mondta, hogy nem fekszik le egy olyan lánnyal, aki már megkapta a fél Volturit. – Szűzike. – köptem a szavakat.

- Ezen nincs értelme vitatkozni. – rázta meg a fejét, s elmosolyodott. Olyan jól néz ki mikor…

ELÉG VOLT!

- Azt mondod változom? Azt mondod fair voltam? – kérdeztem idegesen. – Oké, tessék, fair leszek! – mondtam, majd kimentem az ajtón.

Bementem a szobámba, s idegességemben püföltem mindent, amit tudtam mégsem jutottam sem jobbra, sem rosszabbra.

Mond miért büntetsz engem? Igen, te ott fent! Ha létezel egyáltalán… Kopogtattak, s én már kisebb lenyugvással mentem, s nyitottam ki az ajtót.

Nem volt időm megnézni ki az, mert az az ajkaimra vette magát, s csak annyit vettem még észre, hogy becsukódik az ajtóm, és valaki a falnak dönt.

  

1. fejezet

1. fejezet

Az aranyszeműek

- Öltözz fel Bella. - mondta Damon odadobva nekem a ruhámat.

- De miért? - morogtam.

- Aro lenyakaz, ha megtudja. - elegem van már, hogy nem lehetek az, aki vagyok. Persze hogy nem… Apu kinyírja, ha megtudja, hogy lefeküdtem vele.  Az pedig nem lenne jó.  Damon eszméletlen jó az ágyban. Ezerszer jobb, mint Félix vagy Demetri. Még most is bizsergek az előbbitől erre meg itt hagy ahelyett, hogy mennénk még egy menetet. Azt hiszem tényleg jobb lesz felöltözni. Nem is tudom mikor lettem én ilyen kis nimfomániás. Mondjuk az időm meg volt rá. Senki se kérje tőlem azt, hogy közel 3000 évig szex mentes életem legyen. És kimondta, hogy szerelem nélkül nem jó a szex. Én vagyok az élő bizonyíték ennek a megcáfolására. De persze néha nekem is hiányzik egy társ, aki melletted van jóban, rosszban. De majd annak is eljön az ideje. Ezeknél a gondolatoknál már a nagyterem ajtaja előtt jártam. Apám viselkedése az utóbbi időben nagyon furcsa volt. De érthetően, hiszen annyi év után elvesztette az egyik legjobb barátját. Caiust a románok ölték meg. Ha egyszer az a szemét Stephan a kezem közé kerül, akkor az első az lesz, hogy megfosztom, a golyóitól aztán szépen lassan megölöm. Kicsit furcsa átvenni a helyét a vezetőségben de ez egy óriási megtiszteltetés ami boldoggá teszi apámat meg talán engem is. Engem, a szemtelen motoros csajt, akinek akkora szája van, mint Jenifer Lopez feneke, és aki lefeküdt már a fél Volturival az apja tudtán kívül. Az ajtón bemenve észrevettem, hogy furcsa mód alig van itt pár „ember”. Apu se volt itt csak Marcus, akivel 2000 év alatt három mondatot beszéltem. Nyílván csendes típus. Biztos van valamilyen sötét titka, amit csak apu tud.  Azt hiszem agyamra ment a sok… khm…

- Bella fejezd ezt be! - mormoltam halkan. Mire Marcus rám pillantott én meg rámosolyogtam a legszebb, legártatlanabb és legcsábosabb mosolyommal. Amitől a vámpír szív is megremeg, na meg egy másik dolog is, amit most nem szeretnék kifejteni. Elfoglaltam helyem a trónon. Visszaemlékeztem mikor Elle aki mellesleg a legjobb barátnőm rózsaszín párnát akart rátetetni. Mondván ez így olyan nőcis. Aha, biztos, csak hogy én rühellem a rózsaszínt. Emlegetet szamár. Az ajtón Elle csörtetett be Damon oldalán. Hmmm... Damon. Mintha csak a gondolataimba olvasott volna rám kacsintott és kajánul elmosolyodott. Ebbe tuti belepirulnék, ha ember lennék. Pedig nem vagyok az a pirulós fajta. Ezt bárki megmondhatja. Egyre többen jöttek be. Gyűlés lesz?  És nekem miért nem szóltak? Ja, nekem kellett volna. De úgy látszik engem se tájékoztattak. Végre apám is megjelent és egy meleg mosollyal az arcán üdvözölt engem. Azt hiszem, nem lenne ilyen az a mosoly, ha tudná milyen is az igazi Bella. Ilyen téren rettentő hasznos az egyik a képességem. A mentális pajzs miatt apám nem látja az én gondolataimat. A többiekről meg Damon gondoskodik. Csak megkérem, hogy változtassa meg az emlékeket aztán jutalmul nála vagyok az éjszaka. Nem vettem észre eddig, de már mindannyian itt voltunk. És csend telepedett az egész teremre. Én meg zavartan néztem apámra. Aro pedig méltóságteljesen felállt, egy kicsit előrébb sétált majd belekezdett mondandójába.

- Hatalmas bejelenteni valóm van. Úgy döntöttem elég volt. Nyílván mindenkiben erősen él még a pár hónappal ez előtti dolog. Drága Caiusunk halála. Nem hagyhatjuk, hogy büntetlenül megússzák a románok ezt az esetet. Harcolni fogunk! - ennél a mondatnál elmosolyodtam. Imádtam harcolni, verekedni meg minden. Én voltam a legjobb harcos Volterrába. Már emberkoromba is ilyen voltam. Apám állítása szerint mivel én már nem is emlékszem rá. Anyám arca is eltűnt fejemből. - De nem egyedül. - ez meglepett. Kit akar még ide hívni? - Cullenék hatalmas segítség lehetnének. Ők a legnagyobb klán utánunk. - fejezte be. Cullen… Cullen… áh meg van az aranyszeműek. Carlisle Cullen. Szerintem bolond az a vámpír. Állatvéren élni? Soha. Nincs az az isten, aki rá tudna erre venni. Bár szeretem a kihívásokat. Hmm… lehet, egyszer még kipróbálom.  De amúgy tök jó fej a pasas és ezek szerint a nagy álma is összejött. Családot alapított. Merengésemből apám hangja riasztott fel.

- Már bármelyik pillanatban itt lehetnek. - ezek szerint már a kérdés is elhangzott. Azt vettem észre magamon, hogy izgulok. Mi a fene? 800 éve nem izgultam. Mondjuk 2 órával ezelőtt meg felizgultam. De ez másfajta izgulás volt. Vártam őket. Kíváncsi voltam rájuk. És mintha csak erre meg ők vártak volna. Kinyílt az ajtó és hét vega vámpír jött be rajta.

Körhinta

Első fejezet, part II.

Jól néznek ki, de melyik vámpír nem néz ki jól? A szemük aranybarna, így könnyen el tudtak vegyülni az emberek körében.  Négy férfi és három nő. Azokat, akiknek van párjuk, nem kéne elcsábítani a feleségeiktől, mert még beköpnek Aronak, de a szingli srác... Hm, jó a teste! Vajon benne lenne egy körben? Remélem igen. De ha nem, majd ráveszem.

A haja bronzvörös, kócos, úgy néz ki, mint aki már rég nem fésülködött. A szemei - mily' meglepő, - aranybarnák voltak. Mint a kavargó méz...

Mindenki engem nézett, és, hogy mit keresek Caius székében. Biztos még nem tudnak a haláláról. Vagy csak azt nem hallották még, hogy máris betöltötte valaki a helyét. És ha hallottak is róla, nem gondolhatták, hogy egy nő az.

-Barátaim! - megint Aro hangja térített magamhoz. Le kéne szoknom az álmodozásról. - Azért hívtalak benneteket ide, mert - már biztosan hallottatok róla, - Caius fivérem meghalt. A románok megölték, és meg szeretnénk bosszulni szeretett társunk halálát.

Valaki - a Cullen klán egy tagja - felhorkant. A szingli srác volt az.

-Szeretett társ? Mennyire szerethettétek, ha máris betöltötte valaki a helyét? - szólalt meg a vöröske. Sok mindent nem tud, és könnyel feldühödik. Eléggé ingerlékeny... Tetszik!

-Edward, maradj csöndben! - szólt a családfő fiára. Szóval Edward. A 19. században volt gyakori ez a név...

-Kérlek, rögtön megmagyarázom. - szólt hozzá nyugodtan apám. Először is, ne magyarázz itt így, mert amikor te még meg se születtél, ő már akkor tagja volt a Volturinak. Másodszor, azért kapta meg Caius testvérem helyét, mert  valakinek be kell töltenie a harmadik vezető posztját, és mert ő itt a rangidős, ezért lett Isabella a harmadik uralkodó.  És harmadszor, ne merd kétségbe vonni a lányomat. - védett meg. Ha tudná az igazságot rólam, nem, hogy Caius helyét nem kaptam volna meg, hanem szerintem páros lábbal rúgott volna ki Volterrából. Na jó, annyira azért biztos nem lenne mérges, de jobb vigyázni, hogy ne tudódjon ki a kis titkom...

-A te lányod? - kérdezte a maci alkatú fiú. Hm, biztos nem venné észre a szőkeség, ha macika eltűnne pár órácskára.

- Igen. 2982 éves. - mondta apu.

- Jól tartod magad csajszi! Nem nézném ki belőled! - kiáltott fel.

- Hát sok mindent nem néznél ki belőlem! - mondtam, és rákacsintottam.

Szerencsére Aro csak egy viccnek, egy jobb visszaszólásnak vette, és a kacsintást se látta. Mázli. Bár, a szöszi mintha egy kicsit dühösebb lenne... Miért mérges? És miért pont rám? Attól még, hogy egy-két órácskára szívesen elrabolnám a pasiját, lehetünk jó barátnők, nem? Olyan nagy bűn az? - Mosolyogtam magamban.

- Eltértünk a tárgytól! - álltam fel. - Röviden, bosszút szeretnénk állni a Románokon, és ezért kérjük a ti segítségeteket.

- Ahogy Isabella mondja. Szeretnénk a segítségeteket kérni, mert van két vámpír a klánotokban, akiknek a képessége hasznos lehet. Edward, Alice, ugye segítettek. Fontos lenne, hogy tudjuk, mire készülnek, és mikor lenne érdemes támadnunk. Ezért kellene a jövőbe látó képesség, Alice. Ami pedig téged illett, Edward, a harcban szükség van a gondolatolvasásra. Maradtok segíteni? - kérdezte nyájasan. Nem tudom, hogy ez mire jó, mert akármit mondanak, az a kettő, akinek képessége van, biztos itt marad.

- Én maradok. - A családjából mindenki döbbenten nézett a cinkosan mosolygó Alicere. Mintha tudna valamit.

Első fejezet, part III.

Nem érdekelt engem az annyira, hogy mit tud, és mit nem, hanem inkább végigmértem a srácokat. Nem volt annyira rossz a választék. Finoman nyaltam végig a felső ajkamat, majd a karomat keresztbe fontam.  Még mindig álltam, s próbáltam mosolyogni, de ez nem az én szokásom.

- Nos, kösz. - néztem a hollófekete hajú, pöttöm lányra.

- Ha Alice marad, akkor én is maradok. – mondta a szőke hajú pasas.

- Én is maradok. – vigyorgott a mackó alakú pasi.

- Ha te maradsz, akkor én is. – mondta a szőke cicababa, de a szemét nem vette le rólam. Megemeltem az egyik szemöldökömet, majd közelebb mentem a családhoz.

Arcomon pimasz mosoly jelent meg, természetesen a szőkeségnek intéztem.

- Hova szállásoljuk el őket? – kérdeztem éneklő, angyal hangon. Olyan hangon, amiből apuci nem sejti meg, hogy közben mérlegelem a fiúkat.

- Van egy szoba a tied felett, azt üres, és még van egy pár a kastély keleti szárnyában.

- Demetrie. – néztem az egyik testőrhöz, akit természetesen már megkaptam… - Vidd fel a cuccaikat, abba a szobába, amelyikbe szeretnék.

Demetrie nem nézett rám, én sem néztem rá, mert tudtam, akkor olyan pillantások lesznek itt, hogy húhaaaa.

- Nekem most dolgom van. – mondtam a szavaimat Aronak, és még a többieknek címeztem.

A magas sarkúm kopogott, s teljes magabiztossággal mentem előre.

- De ne feledd el lányom, hogy ma este gyakorolunk. – mosolygott apa, s én tudtam mire gondol.

- Megmutatjuk az aranyszeműeknek az igazi harcot, eh? – kérdeztem cinkosan mosolyogva. A mackó alkatú pasi rögtön belelkesült.

- Lássuk mire mész az előnyöd nélkül. – suttogtam, mikor elmentem a vöröske mellett. Tudtam, hogy gondolatolvasó, és hogy rajtam nem fog az ereje. Annál jobb. Éreztem nem egy tekintetet a fenekemen, mikor kisétáltam az ajtón. S vigyorogva néztem magam elé, mikor távoztam a teremből.

Ez a fiú nagyon tüzesnek tűnik, és mivel nem tilos, ezért rástartolhatok. Először kegyetlen leszek, szívtelen jégkirálynő, ami remélhetőleg majd okoz is egyéb dolgokat. Senki se mondja, hogy ninfomániás vagyok, mert nem vagyok, csak kiélvezem az életemet, ahogy azt tettem az elmúlt háromezer évecskében.

*.*

Hamar eljött az este, s felvettem egy sexy ruhát a köpenyem alá, amit nyílván le kell, hogy vegyek magamról.  Finoman simítottam végig egyenes hajamon, majd indultam el a nagyterem felé. Megmutatom én a vöröskének, hogy én nem vagyok olyan sebezhető, mint aminek ő gondol.

Én megmutatom neki, hogy kell harcolni.

Magabiztos léptekkel nyitottam ki az ajtót, ami a nagyterembe vezetett, majd vidáman mentem be, ahol már mindenki ott volt, és csak engem vártak.

- Medve! – néztem a medve alkatú pasasra. – Gyere ide, veled kezdek.

- Emmettnek hívnak. – mondta a medve alakú pasas, vagyis Emmett.

- Engem ez cseppet sem érdekel. – játszottam meg a rideget. – Gyerünk! – mondtam ledobva Félixnek a köpenyemet. – Mutasd mit tudsz. – mosolyogtam.

Jött volna nekem, mikor egyszerűen elléptem onnan.

- Lassú vagy. – mondtam színlelve az ásítást. Ismét megindult, s most hagytam hagy legyen közel hozzám. Angyali mosoly volt ajkaimon, szemem magabiztosságot sugárzott.

Mikor meg akart ütni megfogtam az öklét, megcsavartam a kezét, majd magam mögött repítettem a földre.

- Még lassabb. – mondtam megpaskolva a fejét. – Még gyakorolj.

Végignéztem a többieken: Apa büszkén mosolygott, Marcus unott volt, mint mindig, a szőke hajú férfi – akit információim szerint Jaspernek hívnak - elismerően nézte végig a harcomat Emmettel, Carlisle csillogó tekintettel nézett engem, a felesége, vagyis a nagylelkű anyatigris, Esme csak mosolygott, Rosalie fintorogva nézte, ahogyan elintéztem a plüssmaciját, Alice pattogott – ezt nem lehet lelőni végre?! – végül Edwardot néztem meg utoljára. Ő csak nézett engem, én néztem őt, ez így ment sok ideig, majd meguntam, és megszólaltam.

- Ami a legfontosabb: mindig nézz a hátad mögé. –mondtam, majd megfogtam az éppen engem megütni próbáló Emmett karját. – Vagy ne nézz, csak figyelj oda. Nem szabad nekik megengedni azt, hogy hátba támadjanak, mert akkor véged van. A második: mindig megfelelő erőkifejtés. – fogtam meg Emmett másik kezét, és dobtam a földre. – Az évek során az ember kitanulja, hogy nincs mindig időd pihenni, tehát tartalékolj. Ne pazarold az erődet fölösleges dologra. Fáraszd ki az ellenfeledet, majd maximális erőkifejtéssel győzd le. – Holnap folytatjuk a gyakorlást, ennyi elég mára.

*.*

Haladtam a folyosón a szobám felé, de valaki berántott a szobájába…

Prológus

Teljesen érzelemmentes vagy, mire jó ez? Én tudom: elrejtheted az álarcod mások elől, feltéve, ha nem vagy olyan szabad szájú lány, ami én vagyok.

Isabella Volturi.
Mondhatsz bármit, véleményezhetsz, én nem hallgatom el az igazi véleményemet. Hisz mit ér egy vámpír az érzelme kimutatásai nélkül? Semmit. Csak érzelemmentes sex, mert nem vagy te jó kislány, hanem egy igazi vadmacska.
Persze aztán jött valaki, akivel már nem csak egy érzelemmentes sexet akartam.
Erre csak később jöttem rá, hallgasd meg történetem.